Múlik
Egyre távolabb vagy.
Emléked itt lángol előttem.
Arcod hamvait morzsolom zokogva.
Egyre távolodsz,
kiszivárogsz az álmaimból,
ajkad,mintha örök búcsút zokogna.
Kiszakadok a valóság hálójából,
zuhanva az emlékek hideg szakadékába.
Felvágom a tegnapok ereit,
kicsordul a múlt perzselő könnye,
arcán csendes mosoly húzódik,
s felém súgja,ne féljek.
Hátatfordit a holnap,
s kézenragad a jelen.
Magához húz,és gyengéden homlokon csókol.
Már nem remegek.Csupán szeretni próbálok.
Némán lehunyom szemem,
melléd képzelem magam,
kicsire összehúzva.
Szinte érzem az illatod,a tested melegét.
Hallom, ahogy hangod fülembe duruzsol.
Ma már bátrabb vagyok,
hiába hagyott magamra a tegnap,
hiába idegen a holnap,
és hiába csak álom a jelen.
Csak egy valami örök társam. A vágy. A vágy, utánad.
A vágy az illatodra, az érintésedre, a hangodra, az ízedre...
Megfulladok nélküled.
2004.03.20. 19:19 m01ra
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr836364111
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
