Tükörszonett
Ha rám néz fekete bogara szemednek,
a fények mind megvakulnak,
a hangok megsüketülnek,
s az álmok tavában fuldoklom táncolva.
A félelem tarka rétté változik,
mámor illat ömlik belém,
a vágy íze dúdol kábítón,
s egy vízesés dalolva bújik mellém.
Szivárvány öleli az ábránd tüzét,
ha rámnézel, gyermek leszek,
s a látomás mozaikra esik szét.
A bánat selymes homokká hullik,
bársony imát tátog ajkam,
sietve világrajövök, de az idő nem múlik.
Ha rám nézel, rabod vagyok.
Csupán Te ragyogsz mellettem.
Síró eső suttog fénylő dallamot.
A magányok színe fehérré fakul,
a könnyek sírva kacagnak,
s szívem alatt a gondolat lapul.
A szavak kiabálnak, a hangok nevetnek.
A virágok mosolya dobog csillogón.
A szellő is csak mosolyogni képes,
rózsaágak kúsznak remegve a falakon.
Felszárad a gondok zöld pocsolyája,
csordogál az élet bennem,
a világ újra teremtődik,
ha rám néz édes szerelmem.
