2005. 02.02. éjjel 2:34.
Most értem haza, és azonnali hatállyal bele eresztettem a fülembe Scissor sisters frenetikus és eget rengető Laura című számát, amibe asszem ki kell jelentsem őszintén és nyíltan, hogy halálosan szerelmes vagyok. Magam sem értem mi okból. De mint tudjuk, a szerelem nem az az igazán konkrétan meghatározható és legfőképpen befolyásolható dolog, csak jön és lecsap rád, és ha örökre nem is, de minden esetre végérvényesen belemar a szívedbe...
Szóval most értem haza.
Éjszakaival. Borzalmas volt. Rettenetesen fáztam. De annyira, hogy ha épp láttál volna, ahogy ott állok a rakás éjjeli bagoly és csúnya vadember közt, egészen biztos rám aggatod a pulcsidat, hogy tessék kislány, látom, hogy eszeveszettül fázol. Vedd fel szépen a pulcsim, meg ne fagyj itt nekem az éjszaka kellős közepén.
Az éjszakai megállójában már ott voltam olyan háromnegyegyed egy körül, de az álnok hazáig szállító édes-fagyos járművem csak negyed kettőkor ért megállóm elibe, én addig, jobb dolgot nem lelvén, bizony elszámoltam vagy ezerig csendben, picit remegve azért, és rá-rátekintve a telefonomra, hogy mégis merre jár az idő...
És végül befutott a drága, az egyetlen, a megmásíthatatlan, és kérlelt, hogy szálljak fel rá, mert szeret engem, én pedig ma este egymilliomodszor is elhittem neki, felszálltam, vártam, hogy majd újra elönt a melegség, de nem jött, pedig ma este igazán vártam rá...
És akkor eszembe jutott valaki, hogy jó lenne, ha ő most itt lenne, pedig igazán nem is ismerem, de valahogy eszembe jutott, mint azt már említettem, és azt akartam, hogy legyen most azonnal mellettem, és fogja a kezem megint, de persze semmit nem tettem az ügy érdekében, csak kívántam, hogy bárcsak itt lenne most.
Aztán az én megállómban egyes egyedül kászálódtam le a buszról, kicsit azért féltem is a sötétben, mert kicsit azért mindig félek, ha éjjel egyedül megyek haza, és most is így történt (de nagyon jó ez a Laura című szám, kiváltkép így 4edszerre egymás után). De végül szépen, csendben, rendben hazaértem. Persze kicsit csúszkáltam a jegesre fagyott járdán, mert az olyan jó, még akkor is, ha az ember lánya, történetesen ugye én, nagyon de nagyon át van fagyva. A jégen csizmában csúszkálás minden esetben igazán kellemes, még akkor is, ha az ember lánya, történetesen én, nagyon fázik. Márpedig a jég, és a fázás általában együtt jár..
Aztán most megint itt vagyok a szobámban, már beköszöntem Anyának, hogy minden oké, és én most jól befoglalom az imádott kis itntim szobám, ahol meleg van, még pedig a fincsibb fajtából, ráadásul a tesómtól kapott karácsony illatú illóolajos mécses illata telítette be egészen, és ez jó érzés az én kis szívemnek most, ez után a nagy hideg után.
Mélypontban nem voltunk ma sokan. Ott volt Réka, Szveti, Matyi, Balu, Tamás, Bea, Pintyő, Petra, és a végén persze hogy lejött Levi - hívás nélkül is...
Aztán haza indultam, végig hallgattam a papírkutya illetve a papírfecni halmaz jelzőket, amiért én nem vagyok képes egy héten négyszer merev részegre inni magam, de hát ez van, ez vagyok én, ezt kell szeretni, vagy éppen nem szeretni, vagy éppen lepapírfecnihalmazozni, igazából egyik sem érdekel, csak az, hogy legyek már otthon a jó kis ágyamban.
Megittam négy sört, ami elég bátorságot adott ahhoz, hogy a rövidebb, de sötétebb útvonalat válasszam hazáig. (Annyira jó a Take your mama című szám is!!!)
Most ezt hallgatom, mert Tomi leszedett már nekem 3 számot a netről, elég lassan jön neki az album.... Na, de sebaj, holnap jön Nagyi haza és remélhetőleg hozza a koncert DVD-t.
Már megint nem mindig jó a PONT billentyű, pedig figyelek rá, remélem nem vétek hibát
Ma felkeltem egyébként (jaj,, miket beszélek, már vagy 3 órája holnap van, vagyis ma... remélem követhető vagyok, legalább tisztes távolból...) olyan 11körül, mert hogy találkoznom kell Tomival a Deákon 1kor és még hajat is kell mosnom. Oké. Felekeltem. Erre félegykor hív Mamu, hogy "hülyegyerek, csak nem elfelejtetted, hogy ma nálunk ebédelsz??? Én kicsit zavarba jöttem, pedig nem szokásom, mondom neki, hogy ugyan, én??? Soha ilyet el nem felejtenék. Jó. Akkor már hívtam is Tomit, hogy hohó, toljuk csak arrébb ezt a randit, mert van itt egy nagymamás téma, amit bizony semmi pénzért nem halasztanék el... És Tomi, aki áldott jó lélek, és nagyon kedves és vicces (ezek a legjobb emberi tualjodonságok, komolyan), azt mondta, hogy semmi baj bébi (mert mi néha ezt a szóhasználatot alkalmazzuk, mert ez muris), akkor szólj ha mobilizálható vagy és én meg modtam, hogy oké, majd hívlak még BÉB.
Mentem Mamuhoz, gyorsan, mint a nyúl. Ott megebédeltem és elnevetgéltünk egy darabig. Közben hívott Bazsi, hogy hol vagyok már, mert azt is elfelejtettem, hogy vele is találkozom... Ez egy ilyen nap...
JÓ. aztán indultam Mamuéktól, hogy találkozzam Tomival. (jó a Kill Bill vol2 zenéje is!!!!!) Oké. Találkoztunk, ezerszeres bocsánat kérés, hogy ennyit kellett rám várnia, és indulás a diákcsinálóba. Na erre nem térnék most ki, mert csak feldühíteném magam újra, amire igazából most nincs szüksége senkinek sem.
Aztán mondtam Bazsinak telefonon, hogy nehari, de nem érek rá mégsem. Aztán mentem Tomihoz, ott voltam egy db-ig, megéztem a mailjaim, meg ilyesmi dolgok. Aztán haza, aztán Mélypontba. Jól éreztem magam, amíg Levi le nem jött. De erről ennyit és nem többet.
Aztán tessék, már itthon is vagyok és írom ezt a sok balga, haszontalan dolgot.
Arra gondoltam egyébként hazafelé, hogy annyira furák ezek a blogtalik, meg ahogyan a virtualitás súlyos, arculcsapós valóságba torkollik (remélem legalábbis). De szeretem. Ket, ha erre jársz, megint csak köszi :)
Hát, kicsit pihent vagyok ma, vagy épp ellenkezőleg, kicsit fáradt, fene se tudja... (a Kontroll zenéje is jó :))
Szóval most elszvok még egy szál cigit, aztán fogatmosok és édeset álmodom. Ez lesz a lehető legjobb. Nekem legalábbis. Dézsávűm van....
Jó éjt. Csók innen, a wördből.
moira 03:15, sötét van.
