Annyit mondok, kemény volt a tegnap!
Ugye már eleve úgy kezdődött, hogy reggel 5. Jó, Andika, aztán suli. Kornél úgy néz rám, mint az antikrisztusra kábé, de többnyire nem is néz rám, nem is vesz észre, szóval tök gáz volt. Arra gondoltam, hogy beszélek vele valamikor, hogy rajtam ne múljon, mert bántja a szemem a fancsali képe. És hát persze jó volt, amikor jóban voltunk.. meg jó lenne tudni, hogy mi a baja, mert én nem értem. Szombaton még minden jó, bár nem kezdeményeztem (hát hogy kezdeményeztem volna, a csütörtök meg a másik lány után ugye). És ő meg gondolom várta volna, szintén a csütörtök után. Aztán nagyon jól dumáltunk, mondta, hogy maradjak még, és úgy búcsúztunk el, hogy lehet, hogy vasárnap találkozunk, és aztán mégsem találkoztunk, és hétfőn már így viselkedett. De akkor még mindenkivel, meg kedden is, de tegnapra már mindenkivel váltott pár szót, csak velem nem. Szóval biztosan velem van a baja.
Na, de aztán nagyon fáradt voltam, nem is ettem egész nap, mert így jött ki, ideges voltam, meg minden bajom volt, szóval nem voltam a toppon, elaludtam az órán, meg ilyenek.
Szar volt a kedvem, a hangulatom, meg minden. Aztán hazajöttem Rékával, dumálgattunk. Aztán lekísértem a megállóba, és közben hívott Hegi, hogy menjünk valahova! Mondtam, hogy oké! Meg közben hívott Tomi, hogy menjek át ott aludni, és hogy Kristóf, Sanyi meg István is ott van. Hát nekem először nem volt kedvem, mert fáradt voltam, meg nem nagyon akartam 4 pasival aludni, akikkel igazából olyan nagyon jóban nem is vagyok (kiv Tomi meg Pomi), meg Hegivel is tali volt... Aztán az lett, hogy Hegivel találkoztam, mentünk a Tecsóba, ott vettem pár sört, és hegi meg mindenfélét, közben meg beszélgettünk. Közben felhívott Bea, és kiosztott, ami nagyon szarul esett, meg úgy mostanában a kitörései, letorkol, letámad, és többnyire csak engem a bagázsból, én meg csak hápgok, hogy ezt mért. Mostanában sok ilyennel találkozom.. és szarul esik.
Aztán Hegó elvitt Tomihoz, és végül nagyon berúgtam, meg a srácok is. Neeeem, senki nem dugott meg senkit, én Tomival háltam, lent meg a fiúk hárman! Szétröhögtem magam, jó fejek voltak, csak nem kellett volna ennyire berúgni...
Aztán 10kor keltem utolsóként, és egykor elindultunk a suliba, és mikor már a Délinél voltunk, akkor láttuk meg Ágit a szembelévő villamosból, és mutogatta, hogy nem lesz már több óra! Na mondom fasza!
Aztán azért benéztünk a suliba, ott volt Réka, meg Bea, meg Bazsi, meg Ancsi, és mondták, hogy jobb is hogy nem mentünk be, mert úgy osztotta le az évfolyamot a tanár, hogy mindenki bőgve és összehugyozva jött ki kábé.
Aztán eljátszadoztam a gondolattal, hogy Kornélt elrántom magammal valahova, hogy beszélgessünk. De aztán mégse. Ancsival meg Bazsival jöttem, aztán most itthon vagyok, és fáradt és másnapos, és a fejem meg fáj!
Holnap Szlovákia és BLOGTALI!
2005.09.22. 15:56 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr266361687
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.