Nem, nem érem be a "féltökéletessel". Nem elég. Nem tudok mit tenni, csak egyszerűen tudom, hogy nem jó. Nem is akarom, hogy jó legyen. Talán éppen ez a baj. Ha tetszik, ha igazán nagyon tetszik, akkor is el kell küldenem, hogy lássam visszajön. Tudom, nem mindig vagyok normális, nem mindig vagyok földhözragadt, nem mindig tudom racionálisan látni a dolgokat. De tudod mit? Nem érdekel. Így jó. Nekem nem kell olyan, aki nem adná értem a félkarját, és nem kell olyan, akinek nem úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok. Mindennel együtt. Az idegesítő dolgaimmal együtt, hogy grimaszolok, hogy csúnyán beszélek, hogy kikérem magamnak, hogy rákérdezek, meg minden! És nem kell olyan, akit nem találok tökéletesnek. Olyan kell, aki megnevettet, aki megmutatja, hogy csak és kizárólag én kellek neki, aki nem hagyja abba, ha elküldöm a picsába. Igen, én is egy kibaszott hamupipőke akarok lenni, egy habos mesében, ha nem is mindig, de most egy kicsit igen. És tudnia kell, hogy mire gondolok, azt akarom, hogy ha eljön, és rám néz, tudja és lássa, hogy mire gondolok.
Már megint sírok.
Tudod, tudom, hogy nekem nem egy "akárki" kell. Tudom, hogy hozzám nem egy "akárki" való. Tudom, hogy kibaszottul értékes vagyok, és tudom, hogy eddig egyszer találtam tökéletest. És bár mára már nem érzek semmit szerelemhez hasonlót iránta, akkor is büszkén vállalom, bármikor bárki előtt, hogy soha senkivel nem voltam olyan boldog, mint vele. De ez mindegy. Csak azért jó rá gondolni, mert így tudom, hogy igenis van ilyen. Jó megnyugtatni magam, hogy jön jobb, hogy nem kell leállnom a szar alakokkal, akik rám másznak, vagy nem is tudom. Ember vagyok, nő vagyok, kell hogy szeressen.
Még mindig sírok.
Úgy érzem kibaszottul toleráns vagyok! És mások nekem esnek! Ne essenek nekem, mert ha egyszer én esem nekik, akkor nem lesz jó vége. Kell, hogy azt mondja, hogy én vagyok a legszebb, kell hogy azt mondja hagyjam békén. Kell, hogy ne csak velem foglalkozzon, kell hogy mindig velem akarjon lenni. Kell, hogy lerázzon, kell, hogy titka legyen, kell, hogy mindent mondjon el, kell hogy megöleljen, szorítson magához, kell, hogy ellökjön... Tépjen szét, törjön össze, nevettessen meg, de úgy, hogy ziháljak! Mindent, de mindent határozottan csináljon, kételyeknek nyomát se lássam rajta.