Lesújtó nap mint nap azzal szembesülni, hogy már felnőttél. A családod már nem kezel gyerkként, nincs olyan, hogy "ne a gyerek előtt", kíméletlenül végignézed, ahogy nagypapák, nagymamák megöregednek... Olyan nagyon szeretem őket. Nagyon fontos nekem a családom, legfőképpen Anyu és Geri. Ez nyilvánvaló. Anyu mesélt egy régi szomszédunkról, ahol a szülők elváltak, és a testvérpár is szétvált, egyik anyukánál, másik apukánál. És nem beszélnek! Hozzám legközelebb a világon Geri áll. Hiszen vele élek 19 éve, ugyanozokon mentünk keresztül, egyféleképpen szocializálódtunk, ugyanazt a neveltetést kaptuk, hasonlóan vélekedünk, gondolkodunk, oda-vissza ismerjük egymást. Annak ellenére, hogy nála jobban senki sem tud felbaszni az agyam, mindennél jobban szeretem, vele a lehető legbrutál durvábbakat lehet nevetni.
Ja és egy sztori, amit nem meséltem még el asszem, mikor aktuális volt, de majd most!
Mikor Páfránnyal voltunk egyszer egy Sárkány nevű szutyok kocsmában, kérdezi tőlem, hogy öcsém tolt-e már (szívott-é), mondom neki, persze, velem tolt először, csomó barátom ott volt, nagy buli volt. Én meg nézem Páfrány arcának kifejezéseit, és látom, hogy kerekedik elfelé irányba a szeme neki. Aztán mint kiderült, ő a "tolást" a dugásra értette. Így már mindjárt más a helyzet. Így Geri nem velem tolt először.
Más.
Mindjárt utazom el! Jippi jippi! Csak a láblógatás, meg a strand, meg a buli, meg az ismerkedés! A nyár fénypontja mindig ez. Mikor ketten neki veselkedünk a világnak Andival! Aztán haza és Sziget! Tejóisten, mennyire imádom! Csak a kibaszott jó kurva anyjukat, nagyon elszaladt velük a ló ár-ügyben. Mert az egy dolog, hogy a hetijegy mennyibe kerül. Úgyis kifizetem, egy nyaralás sátorral, az is ennyi, de itt meg ugye nem csak a nyaralást kapod ezért a léért. Node az ottani árak!!!! A dobozos Ászok 350 lesz! Kisfaszom nem kéne?
Na eredek, kicsípem magam.
2006.07.30. 18:13 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr456360059
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.