I love Budapest

Tudod, én jó ember vagyok. Nem bántok senkit. Nem érdemlek rosszat. Tudod mit szeretnék? Szerelmes lenni valaki olyanba, aki pont annyit szeretne velem lenni, mint én vele. Úgy vágyom arra, hogy Misi kicsivel többet foglalkozzon velem. Arra vágyom, hogy ne érezzem minden percben, hogy ezt abba kell hagyni, hogy ez nem kapcsolat így. Basszus. Nem értem én őt. Nem kell világmegváltás, nem kell szeretlekezés. Csak kis udvarlás. Kis romantikus jaj de klassz helyre megyünk sétálni, vagy bármi. Csak kis dolgok. Jaj, és ha elfelejti a névnapom, már tudom, hogy olyan rosszul fog esni, pedig persze tudom, hogy nem megbántásból teszi. Mindent tudok. Csak rossz érezni, hogy neki ez nem annyira fontos mint nekem. Vagy ha neki is ugyanolyan fontos, akkor ő egészen másképpen éli meg az egészet. AZtán meg, mivel nő vagyok, és mint javarészt az összes nő mindent túlagyal... lehet, hogy ő azért nem tartja fontosnak hogy nyünyünyü-ket írjon nekem esténként sms-ben, mert ő így is stabilnak érzi a dolgot. Bár... mikor Ricsivel a világ legboldogabb és legstabilabb és leghatalmasabb szerelmét éltem át, mi azért nagyon hevesen irogattunk egymásnak könnyfakasztóan szentimentális sms-ket. Hát igen. Az emberek mások. A kapcsolatok mások.

Csak azt akarom, hogy ez jó legyen. Csak ennyit. Csak hogy boldog legyek vele. És hogy ő boldog legyen velem. És ez munka. Figyelmesnek kell lenni, és toleránsnak. Tolerálni kell, hogy ő megelégszik ennyivel. Bízom még egy kicsit benne, hogy lesz ez jobb is.