I love Budapest

Talán majd holnap írok Papuról, ha lesz egy kis időm. Mert mindenképp írni akarok róla. Annyira szeretem, és annyira hiányzik. És folyamatosan a fejemben van és folyamatosan úgy van a fejemben, hogy pl ma mikor Mamuval beszéltem, majdnem megkérdeztem, hogy Papu hogy van? Szóval, nekem fontos, hogy leírjam micsoda földi tünemény volt az én nagypapám. Ezt így kezdésnek le kellett szögeznem.

Más.

A mai napom megint egy nagy rakás foshalom volt. Reggel korán fel, be a zh-ra, otthon hagytam az agnyagot, amit ráadásul mindenkinek odaígértem, végül csak megírtam a zh-t, meg is lesz a kettes szerintem.

Aztán hazarohantam, hajatmostam, meg minden. Aztán be a stúdióba. Vártam Misit nagyon, mert mostanában annyira éreztem, hogy haladunk előre, meg hogy ez nagyon jó nekünk. De csak nem jött. Aztán már 8 volt, vagyis Ildivel már bent ültünk a hangsüketben, megy az adás, erre ADÁS közben benyit baszki, és besuttog, hogy "adásban vagytok?". Baszki. Hát ja. Mit vártál, meleg hógolyót?

Aztán kint a szünetben állunk a folyósón, és valamiért viccből azt mondtam rá, hogy "hülye buzi", de ez nálam nagyon kedves dolog, mert pl a hőn szeretett öcsémet is rendszeresen eképpen szólítom. Erre ő viccből aszongya nekem, hogy "köcsög kurva". De itt még nem volt semmi gáz, ez csak vicc volt, meg a többiek is nevettek, hogy milyen édes párocska vagyunk. De mikor ő ezt kimonta, véletlenül leverte a sörösüveget a polcról egy mozdulattal, ami ripityára tört, és megvágta lábát, és vérzett. Így indult a mai találkozásunk.

Aztán végig csak dolgozott bent, nem is foglalkozott velem. De nem baj, ezzel semmi baj, mert tudom, hogy ő kulcs fontosságú ember a stúdióban, mindenki őt basztatja mindennel, szóval ezt eddig is tudtam, ez nem baj, meg én amúgyis adásban voltam. De megkérdeztem, hogy "Misikém, holnap ráérsz?" erre ő "nem". "De hát holnap van a születésnapod, és szeretnélek felköszönteni." Erre ő: "ááá, nem fontos az". Itt már nagyon ideges voltam. Aztán mondtam neki, hogy Nagyival tortát sütök neki. Akkor nagy nehezen kibökte, hoggy 6-7 körül már talán ráér.
Aztán Blez (a lakótársa) mondta nekem, hogy ha elköszöntem Misitől, ha nem, ő most megy vele haza és kész. Én meg kiakadtam, hogy baszki, én alig látom, te meg egyedül is haza tudsz jutni. De persze ezt nem mondtam neki, mert szeretem Blezt, csak épp nagyon idegbajos voltam.
Aztán Misi óbégat nekem, hogy helló, bejön a süketbe, megpuszil, és mondom neki, hogy "te figyu, ha neked nem fontos a szülinapod, akkor nekem sem az". Erre nem mondott semmit. Csak hogy neki nem nagyon volt ilyen tortás-gyertya-elfújós szülinapja még sosem. És akkor én nagyon ideges voltam, csak ölős pillantás jött a szememre, és így váltunk el, hogy integetett, hogy csáóóó.

Mondom fasza. Ma vagyunk 3 hónapja együtt. És tényleg hetek óta gondolkodom, hogy mivel lepjem meg a szülinapján. Ő meg le sem szarja. És mondtam is neki, hogy ne ő okozzon nekem örömet azzal, hogy felköszönthetem, hanem én szeretnék neki örömet okozni. Tehát ha neki nem jó holnap, akkor nem jó, én nem erőszakoskodom, mert tudom, hogy az csak ártana. Ésszel él az ember.

Majd úgy váltunk el, hogy még utána szóltam duzzogva, hogy "utállak" ő meg vissza, hogy "jessz". Szóval egy nagy rakás szar volt az egész. Csupa düh és méreg volt bennem. De tudom, hogy ezek után nyelni kell egyet, vagy "egy missziszipi, két missziszipi...", mert dühből beszélgetni sosem célravezető.

Szóval hagytam hagy menjen el, nem hívtam fel, meg semmi. Persze titkiben nagyon jól esett volna, ha visszajön, hogy bocs, fasz voltam, sajnálom. De persze nem.

Aztán hazamentem. Forrongtam. Anyu értem jött. Elmondtam neki, hogy mi volt bent. Végül felhívtam Bazsit, hogy mi lenne a helyes ebben a helyzetben szerinte. Elmondta a véleményét. Én meg kis vacilálás után felhívtam végül Misit. Mondtam neki, hogy nagyon rossz volt így elválni, meg hogy nekem fontos az ő születésnapja, és hogy ha nem ér rá, akkor nem fogok erőszakoskodni nyilván, mert nem ő tesz nekem szivességet azzal, hogy felköszönthetem. Mindezt persze nagyon kedvesen, mert kedves vagyok, és jobb így.
Aztán hallottam, hogy bánja ő is, hogy így váltunk el, és mondta, hogy "nehogy már a végén te kérj bocsánatot, mikor én voltam a hülye", meg hogy "mért haragudnék rád, csak magamra harabgudhatok". Szóval megértette és érezte ő is, hogy ez ma nagyon nem volt jó. Csak valahogy ő olyan, hogy nem hívott volna fel. Nem kért volna magától bocsánatot. Mert ő ilyen. Majd alakul biztos, ha látja, hogy nekem mivel okoz fájdalmat, vagy mivel bánt meg. Mondjuk ilyesmire azért nem volt eddig példa.

Tényleg egy dal sora fut a fejemben ezzel kapcsolatban most - amit neki kéne mondanom.

Ha én lennék a szerelmed, rám mondanád, hogy "ez ő", csak el kéne hinned, és úgy kellenék neked, mint a levegő.



Csak el kéne hinned.