Voltunk mindenhol, vettünk síkabit, meg sapit, aztán Dorkáékhoz, ott állati jókat röhögtünk például ilyeneken, hogy Nórika, aki a nagynéném, és kb ilyen probafingó magasságú, csinált egy fotót a kirándulós csapatról, és pont olyan a kép, hogy mindenkinek a feje hiányzik róla, és akkor lehetett röhögni, hogy Nórika szerint a világ. Mert mivel ő ilyen alacsony, ő így látja a világot. Meg hogy egyszer egy gyereket körül metéltek, és véletlenül a gyereket dobták el, de a fitymát felnevelték becsülettel.

Ilyen a családom. Imádom őket, de igazán.

Ja és tegnap bekúrtam a karomat egy éles toszba a falon, és testen kívüli élményem van újabban, mert annyira fáj, hogy be-be kómálgatok. Lehet, hogy meghalok vérmérgibe. És olyan, hogy egy vékony véres csík hosszában, és körülötte olyan kék meg züd, hogy az már nonszensz. És az egész annyira fáj, hogy a tenyeremben is érzem.