Ha valaki nem hajlandó velem leülni a földre, vagy nyafog, hogy ő nem iszik üvegből, vagy rinyál, hogy nem tudja kulccsal kinyitni a borosüveget, vagy a fogával/szemével/aurájával/asztallapjával a sört, gyakran szegezem az arcába az illető(k)nek a költői kérdés; na mi van nem voltál még pank?!

Hát én voltam baszki. Rövid, vérpiros hajjal nyomultam, meg volt felül_copfos alatta felnyírt hajam is... Istenem, és én még csodálkoztam, hogy mért nem ugrik rám a suli legjobb faszija. Hát igen, sok mindenen keresztül kell menni, hogy olyan tökéletes, csodálatos, varázslatos és kivételes lény legyél, amilyen én lettem a mese végére. Aki meg ismer, annak meg höhöhöhö a wiwre feltettem egy ilyen képet, mikor kis kópé bőrkabátos lázadó sudripank sátán fatttya voltam. Ne tessék nevetni, ez véresen komoly. Válotznak a dolgok.

Ma én vagyok a bálhercegnő.