I love Budapest

Na végül persze Balázskánál háltam, igen jó volt, kártyáztunk. Aztán mikor reggel elhúzott, akkor én még aludtam ottan egy jó kiadósat, mondjk úgy reggel 10ig. Aztán Andikával talika, olyan jófejek vagyunk együtt, hogy hihetetlen, ezenkívül lemondtam a munkát, ami most jött volna, mert képtelen lennék erre a hónapra beütemezni ilyesmit, és úgy fest, hogy a szakdoga után is várnak engem, ami csodálatos. Ezenkívül még jelentkeztem valahova, ami hoppácska - egyelőre nem mondom meg mi az - álmaim egyik állása. Na meglátjuk persze, mert nem úgy megy az. Lényeg, hogy kell hozzá mikrofonengedély, és rádiós tapasztalat nem hátárány. Höhö.

Most még kicsit baszakodom idehaza, aztán torna, aztán rendet rakok már megint. Holnap Andikát éltetem amíg mozog, vagyis együtt éltetjük őt, mert holnap lesz nekije a születése napja, ami egyben a megismerkedésünk 22 évfordulója is, szóval nagy nap lesz a holnapi, még az is lehet, hogy valaki hányni fog, vagy az is lehet, hogy Csepelen ébredünk, lehet, hogy szükség lesz kígyóméreg-szérumra és hülye canadai pénzre is - mert mi aztán tudunk bulizni.
Ezen kívül még annyit szeretnék elmondani, hogy szegény Dzsoni a mocsokban rohad, illetve, hogy kinyomtattam és beköttettem neki a blogot, de egyelőre csak az érettségimig, ami 2004. júniusa. És az is 170 oldal. Szipiszopi.

Ja ó, a lényeg. Szóval vannak olyan emberek, akiket nem szívesen navigálnék a blogomra, ilyen pldául az anyukám is, aki a világon a legjobb fej, de lehet, hogy nem lenne jó és főleg nem lenne fontos, ha tudná, hogy a kislánya iszik, rókázik, eltéved bebaszva, fiúkkal hentereg olykor, és lop-csal-hazudik - ebben a sorrendben. De ma Anyunál nyomtattam ki a blogot. És Anyu olyan komoly helyen dolgozik, mint egy szívroham, és mi történt? Hát persze, hogy ráklikkeltem a nyomtatás gombra, ami sajnálatos módon azt eredményezte, hogy az épület másik termében lévő nyomtató kezdte el kinyomtatni a dolgot, amit persze nem sikerült már megállítani, úgyhogy Anyu munkahelyének egyes dolgozói verhetik a faszukat az én magánéletemre egy éven keresztül. Ezúton is köszöntöm őket: Helóka!

Ja a másik durva, hogy kérdezem egy nőtől az utcán, hogy merre van ez meg az az utca. Elmondja, mutogat, majd aszongya: de a rádió épülete ott van. Hopá, ennyire látszik rajtam, hogy oda készülök???