Annyi mindent írnék ma, de nincs energiám. Úgyhogy csak azt írom le, ami volt máma.

Reggel fel, aztán Bázsaival cipőt vettünk Greek úrnál, aztán mentem kötteni, ez a valami, utána mentem a kicsi ikrekhez, beszarok, olyan édesek, a szívemben maghasadást képeznek, és ma Juditka megállt velem szemben, és tudod, így megölelt, hogy csak a térdemig ér kábé, Danika is olyan édes volt, úristen, mindjárt bőgök. Tőlük tanultam meg milyen az, sírni a boldogságtól. És azóta is hevesen gyakorlom :)

Egyébként azt akartam írni, hogy néha úgy érzem rothad az egész város, és tényleg lejjebb és lejjebb... Kosz, mocsok, paraszt emberek (most nem Nagy Kriszta kapáló társaira gondolok), mindent hagynak - szó szerint  -elrohadni. Közlekedés kivitelezhetetlen.. Kilátástalan. Pedig olyan mesés, pedig olyan gyönyörű, pedig annyira szeretem. I love Budapest.