I love Budapest

Basszus, éppen lefekvés előtt gondolkodtam el azon, hogy mostanában csak ilyen teljsen indifferens álmaim vannak, és hogy ez milyen érdekes nálam, erre most riadtam fel egy olyanból, hogy azt sem tudom egyelőre, hogy most már tényleg ébren vagyok-e.
Valami kisfilmem bemutatására hívtak meg, valami rendezvényre, ahol még egy nagy rakás kisfilmet bemutattak. A rednező megkért, hogy ezenfelül még a konferanszié is én legyek, én meg örömmel elvállaltam. A bajok itt kezdődtek. Néztem a filmeket a nézőtérről, valami fedett, köralakú csarnokban, közben meg Márti ugyanezen a rendezvényen (akinek Mikrofonpróba Márti az indiánneve) pultos volt, és meghbeszéltük, hogy majd együtt megyünk a szállásunkra (mert ez a Volt fesztivál uccsó napján történt). Néha a szünetekben nála lebzseltem és iszogattam, majd valamiért rám tört a felismerés, hogy haza kell mennem. És akkor észleltem, hogy kurvára nem vagyok ébren, csak álmodom az egészet és fel kéne ébrednem. Erőlködtem mindenhogy, próbálok kimenni a vetítő teremből, nem látok rendesen, a vásznat és a nézőtér felét nem is látom, mintha egy fekete lappal ki lenne takarva a szemem elől a kép, mintha valahogy a fényérzékelő receptorok elromlottak volna az alvástól és az agyam és a szemem lefagyott volna, mint a vindóz, de közben meg próbálok kifelé futni a teremből és megkeresni Mártit, vele is volt valami jelenet még, hogy elrejti a koktélomat, vagy ilyesmi, és menekülök tovább, menekülök az álom elől, remélem, hogy mindjárt felébreddek, majd végül sikerül, felébredek, és látom, hogy még ugyanezen a filmvetítésen vagyok, csak kicsit elszundítottam, és mellett ül anyukám meg öcsém, és Anyu kezében egy bébi van. Kiderül, hogy Anyu 31-én szülte ezt a gyereket, mert hogy nem rég váltak el aputól, és még a gyerek pont becsúszott. A gyerek kb 3-4-5 hetes, KULACS (??????????????) a neve, és elvégre kicsit örülünk is neki öcskössel, de annyira nem, csak elfogadjuk. Persze már felnőtt fejjel én egyáltalán nem akarok tesót a valós életen kurvára, de ott és akkor úgy gondoltam, hogy na, oké, ez van, megszokjuk. Aztán valahogy rájöttem, hogy még most se vagyok ébren, és elkezdtem erőlködni, hogy felébredjek. Erre valahogy kinyílik a szemem, látom, hogy otthon vagyok az ágyamban, kicsit megkönnyebültem, hogy nincs új tesó és otthon vagyok. De észlelem, hogy a szemem még alszik, legalábbis az egyik fele, és küzdök, hogy fel tudjak kelni, és le tudjam írni az álmom ide a blogba, mielőtt még elillan vagy visszaalaudnék. Az egyik szemem már helyre állt, de a másik olyan volt megint, mint mikor lefagy a gép, és még az álmom utolsó "kockáját" látom vele. Kurva gáz, kibattyogok (de kb kivergődöm) a nappaliba, ahol Anyu alszik, és eközben öcsém pont kijön a szobájából. Együtt megyünk Anyuhoz, aki ébren van már, és közölni akar velünk valamit. Szó szerint ezt mondja: Már régebb óta akarom mondani nektek, de bádogdoboz vagyok (ami számunkra ott és akkor egyértelművé tette, hogy várandós). Na, mondom magamban, fasza (ironikusan persze), és ehhez egy ennek megfelelő arckifejezés ki is ült az arcomra. Anyu látja, hogy grimaszolok, és látom, hogy kicsit bántja, és azt mondja, hogy ja, ezen már kár gondolkodi, azon az időszakon már túlvagyok (vagyis megtartja). Akkor csörög a telefonja és Márti az, aki mondja anyukámnak, hogy én otthagytam a fesztiválon, pedig megbeszéltük, hogy együtt megyünk a szállodába. Akkor bevillan, hogy hu, hát tényleg, én itthon vagyok már, őt meg otthagytam. De aztán Anyu mondja, hogy már órák óta szervezik telefonon, hogy Anyu lemegy érte Soprnonba és elhozza. Öcsém felajánlja, hogy elmegy Mártiért, de közben kiderül, hogy Benit kéne elhozni, és nem is Márti van a telefonban, csak valahogy ez nekem nem volt egyértelmű, aztán megmagyaráztam azzal, hogy ja, persze, azt csak álmodtam az előbb.
Aztán megint észleltem valahogy, hogy még mindig álmodom, és újra vergődni kezdek, és kiabálok, hogy keltsetek már fel!!!, ordítok, remélve, hogy álmomban beszélek és talán felébresztenek a szobatársaim (??). De konkrétan erőlködöm és forgolódom, de megy tovább az álom, de már csak a látvány ugyanaz, történés már nincs semmi, csak érzem, hogy mint egy hal, úgy hentergek az ágyban, arcomon fájdalmas grimasz, hogy jaj, nem tudok felkelni ebből a rémületből, és közben kiabálok csukott szemmel, hogy keltsetek már fel! Aztán valahogy kinyílt a szemem, és igazi, élő körülmények között feküdtem az ágyamban, ahol természetesen nincs senki, akinek kiabálhatok. Látom, hogy Kill Bill plakát a falamon, és akkor végre tényleg fent voltam, és pattantam, hogy leírjam sebtiben a dolgot. Remélem most már tényleg ébren vagyok. De megszűnt a nyomasztó érzés, és arra gondolok, hogy ez mekkora faszság volt, ugyanakkor meg mennyire elképesztően szar, ahogy ott szenvedtem... az első felébredésnél vagy órákon át, a másiknál hamarabb megvoltam. Szerintem az lehetett, hogy fel akartam ébredni valóban - az elős álom-szakaszt követően -, és néha egy pillanatra ki is nyílt a szemem, és akkor egyből vissza is aludtam, de az az "éber" pillanat elhitette velem, hogy az utána következő események is valósak, hisz felébredtem. De persze csak egy pillanatra nyílt ki a szemem és már aludtam és álmodtam is tovább.

Elvileg ébren vagyok, de most visszafekszem. Szóval további jó éjt.