Kezdek arra gyanakodni, hogy ez az élet egy (komolyan igyekszem nyomdafestéket tűrő szavakat keresni)....... (nem találok)
Tomi már nem jön haza a kórházból. Azt mondják az orvosok. Hogy mikor lesz vége ennek, és meddig és hogyan bírjuk, senki sem tudja, Szegény Tomikám. Drága Tomikám. Szegény kölykei. Szegény Robi és Dodó. Szeretem őket. Mindennél fontosabbak.
Ma volt a Mikulásgyár. Ma van a nagy csapatépítő karácsony is. Letettem az arcom oda, beszéltem kb 3 szót 3 féljózan kollégámmal, aztán eljöttem. Nem volt hangulatom. Az 5 éve együtt dolgozó csapat még jobban összeszokik.
Az életem minden területén helytálltam. Mindig. Mindig. De most egyre jobban érzem, kicsúszik a talaj a lábam alól. Kicsúszik. Kétségbe vonom önmagam. Kétségbe vonom a gondolataim, az érzéseim, a viselkedésem. Jelenlegi állás szerint gyűlölöm az életet. Nem a sajátomat. Hanem az életet.
Valahogy ki kell lábalnom ebből. Valahogy össze kell szednem magam. De ezek mind odabasznak a földhöz.
2008.12.17. 01:24 m01ra
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr386356633
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
