I love Budapest

Egyébként nem fogod elhinni, de megint álmodtam. Most a Kész átverésben szerepeltem. Az volt, hogy egyszer csak megyek be a rádióba, ül a helyemen egy régi rádiós, és látom, hogy megy a MI műsorunk. Én annyira zaklatott lettem, hogy csak leültem, mintha minden oké lenne, érdekesnek találtam, hogy hárman vezetünk műsort, de nem volt para. Kicsit visszafogottabb voltam a szokottnál. Csak az volt a gáz, hogy a zaklatottságom miatt az egész helyzet nagyon irreálisnak tűnt, a testemben folyamatosan szétáradó adrenalinmennyiség megtévesztett, és hirtelenjében azt hittem, hogy álmodom, és folyamatosan törlődött a memóriámból ez előző perc mindig. És mikor kijöttem, és levezettem úgy egy műsort, hogy konkrétan valaki ült a helyemen, akkor ott állt ennek az elbaszott tévésónak a stábja, hogy jaj, de édes vagy, és hogy végigcsináltad, frenetikus! És tapsoltak, mint egy hírónak, csak éppen én már az idegtől nem nagyon emlékeztem semmire, csak derengett, hogy valaki még volt bent, és hogy ez csak egy rossz álom volt, hát ennyi.

Senki ne tréfáljon meg, mert soha a geciben nem mehet adásba, és olyan pert akasztok mindenki nyakába, hogy a lába nem éri a földet! KÁPISI?

Egyébként lázas vagyok még, de nem vagyok már annyira szarul. A torkom persze pokolian fáj. És meghalt egy rokonom. Nem túl közeli, de azért rémületes.

Még valamit. Mikor meghallottam az egyik új Quimby dalban énekelt sort, konkrétan elkezdtem bőgni.
A sor a következő volt:

"nincs már az a pokol, ami engem megizzaszt"