És most kicsit elszégyellem magam. Nem nagyon, csak kicsit. És rögtön moderálom is az előző bejegyzést. Így aki utólagosan fogja elolvasni, már azt sem fogja tudni, hogy mi van. Na, de előbb leírom, hogy mi van MÉG. Szóval tegnap hallottam az estimesét az olé!-ban, és olyan jót nevettem, hogy ihaj. Írtam is Csetnek, hogy tuti volt a mese. Aztán este, mikor már ágyban, párnák közt, felhív Andi (ja, megnéztem a Sex and the cityt, már megint csúcs volt, csak már láttam az összes részt), dumálgattunk egy órát.
Aztán reggel 7:30kor keltem, mentünk a kórházba, először pisilnem kellett (mit szépítsem!?!? Ez van. A műtét ezzel is jár), aztán beálltam a vérvétel sorba, és BÁÁÁZ, nem fogod elhinni kivel találkoztam!! A Kappéval, hát hihetetlen, nem látom 2 évig, és ott kell találkoznom vele! Na, de ez még mind semmi!! AZtán megláttam egy ismerős nőt. És bakkar, ki volt az?? Na ki? Neeeem. Hanem Zsoldos Erzsi néni, általános ofőm!! Kééész! Tök jól nézett ki, esküszöm, még sokkal jobban, mint 10 éve. Aztán mellkas rtg, az nagyon rossz volt, mert undorító, hogy a kis ártatlan, hamvas kis meztelen testem (ohh...) hozzá kell érinteni egy ronda, koszos, agyonhasznált müanyag szarhoz. Nem volt jó. Aztán még voltam EKG-n is, ott egy akkora bunkó volt, hogy csak úgy néztem. Na, mindegy, nem jó a női léleknek, ha csúnya, goromba doktorbácsik mérgesen azt mondják nekik, hogy mér' kell kétszer elmondanom, hogy a melltartóját is vegye le!? Hát ennyit a kórházról.
Aztán hazajöttem, mert ma csak 2 órám volt. Larcsi megint megőrült. Holnapra csomó törit kell tanulnom, és jaj, most jön a legjobb rész: írt Luther :)
Szép napot!
