2003. 12. 08. Hétfő
Reggel 6:00-kor keltettek a nővérkék, láz és vérnyomás mérérés, már nem ehettem. Anyu megérkezett olyan 8körül, és feljött a Péter (doki), hogy lehet, hogy csak délután tud megoperálni. Na, mondom, király. Még egy korty vizet sem ihattam. Majd' bediliztem a várakozásba. Ráadásul fáradt is voltam, mert még előző este még beszúrtak a vénámba egy branűrt, hogy legyen hova beadni majd az infúziót, és nem nagyon hagyott aludni..
Szóval vártam. Vártunk. Anyuval. Közeben hívott Andi, meg Cuki is. Jött egy szobatársam, de őt el is küldték, és jött egy másik. Aztán egyszercsak jött egy férfi, azt mondja menjek el pisilni egy uccsót, és vetközzem le anyaszült meztelenre, takarózzam be, és majd szóljak, ha kész vagyok, addig kint vár. Beadott közbe a nővérke egy szurit. Elkészültem, és bejött a férfi, és korházi ágyastul kitolt. Anyu jött velünk fel a liftig. Nagyon fáztam. De nem féltem, mert valami húzós nyugtató volt az imént beadott szuriban. Betoltak valami terembe, ahol még rajtam kívül kb 5 ember feküdt ágyakban mellettem. Ott vártam egy 20 percet kb, és annyira fáztam, hogy hangosan kocogtak a fogaim, és egy srác lefogta a vállam, mert annyira remegett. Aztán jött egy műtős fiú (itt már egyre zavarosabb, és álomszerűbb a kép, mert rendesen megborított az az injekció), és mellém tolt egy hordágyat. Már nyúlt a meztelen testem alá, hogy felemeljen, és áttegyen arra, mikor még összeszedvén minden gondolatom, azt mondtam neki, hogy nem kell áttennie, mert átmegyek én magamtól is. Mosolygott egyett, a meztelen testem alá nyúlt, felemelt, és ráfektetett a hordágyra. Már nem is tudtam megszólalni, csak néztem, hogy mik történnek velem. Betakartak egy zöld textil lepedővel, betoltak egy másik terembe, és még mindig remegtem. Csomóan néztek, mindenki csinált velem valamit. Egy öreg néni a branűrömből egy fecskendőbe vért szívott ki, a másik nyíláson, meg valamit belém csatlakoztatott. Közben egy másik ember a hajamra húzott egy zöld kórházi sapkát, egy másik ember az újjamra húzott egy szívritmus figyelőt, és hallottam a saját szívem verését, közben egy másik műtős felemelte a lábam a lábujjaimnál fogva, és akkor láttam meg a Pétert (a doki), aki egy hatalmas csipesszel egy vattát fogott, és színezett jódba mártotta, és bekente vele egész a térdemtől a lábam ujjáig. Közben egy másik ember derékik felhúzta rajtam azt a zöld textil lepedőt, és a bal combomra egy olyan felfújható izét tett, mint ami vérnyomásmérőkön van (mert el kellett szorítani a vérkeringést a lábamban), és én a még megmaradt kis lelki erőmmel azon voltam, hogy eltakarjam magam, pár percig nyúlkált a pasi a lábam között, amíg feltette azt az izét a combomra, én meg már teljesen készen voltam, mintha egy filmben lettem volna. Aztán a pasi kedvesen rám szólt, hogy ne haragudj, széttennéd egy picit a lábad? És itt feladtam. Ez volt az utolsó emlékem.
És amikre nem emleékszem: Közeben intubáltak, 1óra 10percig műtüttek, majd a sokktalanítóba tettek, felkeltettek, és 4és fél órával később, mint ahogy elvittek, visszatettek az ágyamba, és kitoltak a műtőből. Anyu ott volt, és már azt hitte, hogy meghaltam. Komolyan. Amint megláttam elkezdtem keservesen zokogni. Rázkódtam a zokogástól, patakokban folytak a könnyeim, vérvörösek voltak a szemeim, és remegtem. Feltoltak a szobámba. Sírtam. Olyan fél5körül lehetett.
Aztán rémlik, hogy zokogok még mindig, és ott áll felettem négy árnyék, anyu, apu, Geri, meg a Péter (a doki). És valami irdatlanul fájt a fülem, zengett az egész, és szabályosan csillagokat láttam a fájdalomtól.. De semmi másra nem emlékszem.
És egyszercsak este8körül magamhoz tértem, és arra eszméltem fel, hogy már fáj a szemem a sírástól, anyuék sehol. A szobatársamra, Erzsire néztem, és csak ennyit tudtam mondani: Mi történt?
Pedig már egy pár órája csómó emberrel beszéltem telefonon, meg a nővékék már 2x is cseréltek infúziót, és semmi, de semmi nem maradt a fejemben, csak az a pillanat, amikor felismertem, hogy mi van. 8körül.. Éjfélkor jött egy nővérke, adott a hasfalamba egy szurit, és aludtam egy órát, és fent voltam reggel 7ig, amikor kaptam még egy infúziót, és egész napra kiütöttem magam, hol elaludtam, hogy felébredtem, de nem voltam képben teljesen egész nap. Mintha lebegtem volna, nagyon nagy fless volt, éreztem, ahogy jég hideg folyadék szétáramlik az egész testemben, megszüntetve minden fájdalmat, és érzékelésem a külvilággal. Jött anyu délelőtt, meg délután Karesz, és akkor vettem észre, hogy lóg ki egy cső a gipszem alól, és egy az ágyhoz rögzített tartályba folyik a vér, meg a a műtétet követő sok csúnya dzsuva. Aztán még jött Apu, meg Geri, meg a Mama, sajnáltak egy db-ig, aztán ők is elmentek. Hát súlyos két nap volt ez.
