I love Budapest

Már régóta hegyezitek a cerkátokat a szaftos - és nem mellesleg négynaposra nyúlt - szülinapkodásra, de nem, szaft nem volt.

Csütörtökön tévéadás, aztán izé, aztán Foxynál gyűltünk, nagyon király volt! A korábban Bendegúzként emlegetett és természetesen e blogban álnevet viselő fiatalember az egyik legnagyobb kedvencem újabban, szívem szerint örökbe fogadnám még ma. Ugyanis annyit röhögtem rajta, hogy már nagyon fájt, olyan jó humorú kölyök, sikoltva röhögtem!

Aztán Foxostól eltakarodtunk páran az egyik kilencedik keri krimóba, ott vártuk meg a pirkadatot, meg az első BKV járműveket. Felemelő volt!

Aztán péntek! Alien május elseje, ahogyan azt a mondás tartja, úgyhogy kivonultunk kollektívan a jó öreg Tabánba, ahol éppen a tizedik május egyet lebzseltük végig. Andika, Karcsi, Bazsika, Pintyecske, Gabesz, Miki, Betmen, Mucika, Dóri, Misi, Noémi, Dani, és még valahány név a naptárban, ott csücsültünk a pázsiton, mint egy nagy, korrekt-hippi család. Moira szeretni az ilyesmit.
Aztán ott estefelé beütött  hideg, befagyott a likunk, oszt' elindultunk melegebb éghajlatra. Ezek a Panicot javasolták, ahol megboldogult főiskoláskorom óta nem jártam, de nem is nagyon vágytam vissza, úgyhogy inkább Grinyóba mentünk. Oda még érkezett Ádám meg Józsi meg Blez meg Laci meg Linike, úgyhogy folytatódott a goldlájfkodás, és igen, már hallom is ahogy egyszerre éneklitek; ÉS MOIRA NAGYON SZERETI A GOLDLÁJFKODÁST. Ügyesek vagytok, simi, simi.

Aztán Grinyóban már eléggé elfáradtam, haza akartam menni, mondjuk be nem rúgtam, kicsit talán becsíptem, de az fix, hogy az előző, hajnalig tartó dumcsika megviselt. Úgyhogy mentem volna haza a saját születésnapi bulimról, de Betmen és László, akik kedvesek és lakótársak, felajánlották, hogy mivel üres az egyik szobájuk, alhatok náluk. Na, mondom oké, aztán még ott főztünk egy kicsit így hárman, aztán hunyás, aludtam. Reggel fel, Apu jött értem, mentünk mamához ebédelni, aztán onnan haza, majd megint kicsíptem magam, és iszkiri Bazsihoz Andikával, ott Bazsika kitett magáért, pezsgő, meg minden nyalánkság, meg instant nyár, barnítóval és egy cuki strandcipivel, aztán együttes erővel vonultunk a második szülinapi bulikába, a másik barátikörrel. Jó nagy volt a tömeg a végére, Bazsi, Karesz, Pintyi, Réka, Tomi, Sanyi, Bogi, PirosPetrus, Prog, Márk, Töme, Foxy, Lami, Józsi, Gabi, Disztroj, Ági, és még a végtelenségig sorolhatnám, szóval ment az iddogálás. Sokan nagyjából alvásig itták magukat, de én meg kurva jófej voltam, és három vagy négy elfogyasztott, fossá vizezett voszó után már csak sima vizet ittam, mert felügyelnem kellett a csapatot. Akkor mind együtt elindultunk, a másik ünnepelt, Réka táncolt volna, meg én is nagyon, de valahogy nem sikerült olyan helyre menni, tele volt, vagy éppen más, de lényeg az, hogy végül B-cityben lyukadtunk ki, ahol is találkoztunk kedves, aranyos Sacikával, akit nagyon kedvelek, egyébként kollegina. Úgyhogy még ott kicsit ment a csapatás, aztán zárt a hely háromkor, aztán onnan mentünk páran (a legerősebbek) a körúti kávézóba, ahova egyébként senkinek nem érdemes menni, csak éppen az volt nyitva. Úgyhogy még ott ültünk egy kicsit, Józsi, Sanyi, Gabi, Ági, Pintyő, majd lassan mindenki el, és mi ketten Ágival nyugtával dicsértük a szülinapot.

Na, még annyit erről az estéről, hogy hát Réka kőkeményen a listánál maradt, és egy nagy, piros, szívalakú párnára kinyomtatta Ami James felsőtestét és arcát, rajta pedig a Jó barátokból ismeretes ősi szállóige: maradj a listánál! Röhögtem nagyon! A Progitól kapott piros flitteres Absolutról nem is beszélve.

Aztán megint nagyjából reggel hatra értem haza, aztán napközben Nagyikánál voltam, aztán este meg ugye volt a Szülinapfesztivál záróeseménye, a Kvinbáj koncsertó. Ott is megjelentünk egy páran, a korrekt archiválás érdekében; Andika, Anita, Ádám, Betmen, Karcsi, Ági, Mucika, Dóri, Józsi, Gabi. A koncert kiváló volt, az öt új számból kettőre nagyon rápörögtem. Bírom.

Aztán a koncert után mentünk tovább, ott pedig összetalálkoztam az ominózus négy évvel fiatalabbal, akivel egyelőre csak köszönőviszonyban vagyunk, úgyhogy még nem kap nevet. Ritkán találkozunk, de akkor is rohan, vagy én rohanok, és miért nem hív el egy rövid kis sétára például vajon? Vagy mit kezdjek egy gyerekkel? Vagy egyáltalán nem is gyerek, hanem már felnőtt? És mit is akarok? És tulajdonképpen, ki negyven????? Na, mindegy, ez most nem olyan fontos szál, de majd amikor legközelebb belefutok, megint zavarba jövök és vigyorgok, akkor majd nem ezt fogom gondolni.

Egyébként még annyit, hogy tegnap szétbaszott az ideg (ha más nem, legalább az), ami nekem nem jó. Úgyhogy  munkihelyen is felcseszték az agyam, de aztán igazából rájöttem, hogy mindjárt megjön, és ilyen tájt mindig van egy nap, amikor mindenki szarjon négyes iker sünöket. De próbáltam disztingválni, mert SCH-ben is első adás volt, nagy izgalom, meg csinnadratta, aztán még kicsi hupákolás, aztán haza.

Ma is volt munka, ma már sokkal jobb volt a kedvem, például Adrikának volt születésnapja, be is kölyökpezsgőztünk a szerkesztőségben, mint a szar.

Ja, és a két lényeg! Be vagyok rekedve, mint ide Irak, de azért nagy baj nincs, édeskedves hallgató gyerekek figyelmet fordítva rám azt írják, hogy jobbulást, és így is szeretnek. A másik dolog meg, hogy a telefonom akkora rakás foshalom, hogy most már konkrétan ott tartunk, hogy vagy kicsöng vagy nem. Senki ember fiának nem javaslom, hogy valaha mobiltelefont vásároljon magának, mert azzal csak a baj, meg az ideg van.

Ezzel a félig baráti, félig szakmai jó tanáccsal búcsúzom mára, és most, mint egy szép és felemelő szeánsz végén, fogjuk meg egymás kezét, és mormoljuk fennhangon, hogy MÁV, engedd meg hogy úgy eltakarodjak pénteken este Sopronba, ahogy még ember nem ment soha sehova (na, ki a költő?)!