Na. Tegnap nem csináltam semmit (jó szokás szerint), aztán olyan 4körül elindultunk Solymárra, Andiékhoz. Megérkeztünk, ott volt Benci, de aztán le is lépett, aztán Andival marhultunk egy csomót, meg néztünk fotókat is, meg vacsiztunk, aztán megbetegedtem, és nem kapok levegőt, és egész nap fújom az orrom, tök király. Aztán hazajöttünk, úgy volt, hogy Andi itt alszik, de mégsem, mert Tibor megbolondult, és nem engedte el őt. Aztán jöttek a Kövesiék is, ők is jó idióták voltak, mint mindig. Otthon meg aludtam, ja és kúrvára fáj a hasam a sok szuritól, és már a tököm televan az egész gipszesdivel, bekaphatja az egész világ.
Ma meg anyuval voltunk a szemészeten, de zárva volt a köcsög, és még műszempillát sem tudtunk venni, mert ebben a kibaszott országban sehol sem árulnak. Ezenkívül hideg van, és a hírekben mindig azt hallom, hogy jövőre ez is, az is drágul, és megszűnik ez meg az a kedvezmény, és fasz kivan, hogy minden Szilvesztert elcsesznek azzal, hogy az állám mindent visszavon a néptől, és mi lesz, amikor már nem jár semmi kedvezmény, akkor mit fognak kitalálni, és talán majd élési adót is fizetni, kell, meg a ZOKSZIGÉNÉRT is, és akkor majd bepipulok (bár eddig sem voltam túl nyugodt) és jól kitekerem mindenki nyakát, persze már azt sem ingyen, és széjjél börtönbüntetnek, és akkor azt hiszik, hogy minden jó, pedig a lófaszt.
És most kifújom az orrom.
2003.12.29. 13:55 m01ra
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr706364563
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csapdani 2003.12.31. 11:40:08
heh, tetszik, ahogy írsz! :)
és jobbulást!
moira 2004.01.03. 00:32:45
pedig most nem vagyok túl jó passzban :)