Na. Ami most következik, azt bizony muszáj volt leírnom, hogy megértsem mit is gondolok Csernusról*. Annyit asszem előre megígérhetek, hogy nem lesz egyszerű. Sőt. Talán még érthetetlen is lesz. Vizuál-pszihológiaiismerettan.
Szóval, én értem ezt a Csernust. Tudom mit miért mond és csinál. Én is így csinálnám. Állítom, hogy amiket mond, azokat soha nem tanulta sehol, csak frankón látja a dolgokat. Jól ítél meg egy-egy személyiséget. És most jön a fő csapása eme kis kora esti elmélkedésnek.
Hogy ismer meg azonnal Csernus (a történet csupán saját szövevényes elmém és hatalmas vizuális képzelő erőm szüleménye)?
Megpróbálom úgy leírni, hogy megértsed te is.
Képzelj el egy emberi testet, de csak a körvonalait, és az lenne a legjobb, ha mondjuk egy 15-20 centis, arányos testalkatú embert képzelnél magad elé, azzal lesz a legegyszerűbb dolgozni. Szóval adott egy test. A fejében van egy kábé közepesen kicsi sárga gömb, ami ő maga. Az ember tudata, mindentől független, és ott van a személyisége, a megrögzött szokásai, és minden, ami Ő. E köré a kis sárga gömb köré képzelj 1000 vékony burkot. Mint egy Mozart kugli.
Ezek a burkok más-más viselkedés formák, amit a legbelső sárga gömb irányít, és hol ezt, hol azt teszi legfelülre, mikor melyikre van szükség. Tehát ha egy nénivel beszélsz, az egész más, mint amikor a pasiddal, vagy csajoddal, minden burok a más-más elvárásoknak megfelelni akaró személyiségeid. Elvégre minden emberrel másképp beszélsz, még ha csak pici is az eltérés.
De a sárga gömb akkor is Te lennél, ha nem érne semmilyen külső hatás, ha nem lennének rejtett ideológiák, társadalmi elvárások, meg minden, ami e köré a sárga gömb köré -vagyis a tiszta, érintetlen személyiséged köré- burkot von.
Namármost. Csernus hibátlan emberismerő. A taktikája a következő. Mikor az alany (a Mozart-kugli-személyiség) belép a rendelőbe, Csernus csak azt a legkülső burkot látja, amit TE, vagyis a legbelső gömb, magad elé társz. Például a "ne is próbálkozz, én vagyok itt a császár, te meg csak egy agyturkász" viselkedést helyezed legkívülre -ez akár tudat alatt is történhet, vagyis nem direkt akarsz bunkó lenni, csak ez jön ki, akkor ő ugye értelemszerűen azt azonnal látja is rajtad, mert úgy beszélsz, mozogsz, artikulálsz. De abban a pillanatban, amikor ő felismeri azt, hogy most nem a legbelső énedet látja és hallja, csupán egy, az elvárásoknak megfelelni vágyó személyiségrészletedet, azonnal meglátja, és átlátja a személyiséged, keresztül az egód minden burkán, vagyis azonnal kiismer.
A célja a következő. Nagyon hamar el akarja érni, hogy valóban megnyílj*, és azt mondd és akard, amit valóban ott Bent szeretnél, és amit valóban magadról gondolsz. Mert csak úgy tud segíteni, ha kinyílsz, és elmondod amit érzel, szinte kívülről szemléld önmagad, mert csak így lehet őszinte a kép, amit elé akarsz tárni. És ő elkezd provokálni. Durván. Szinte megalázóan. És hamar eljön az a pillanat, amikor a személyiséged burkai csak egyetlen villanásra megrepednek, és kibukik valami a belső gömbből, a valódi lényedből. Ha csak egy mondat, vagy csak egy szó nem a saját megrögzött, állandó, tudatalatti kontrollodból fakad ki, hanem valóban onnan bentről, akkor már meg is vagy. És kívülről, akár objektívan is képes vagy magadról beszélni.
*Csernus Imre, pszichológus, és a Drogma című könyv írója.
**hiszen nincs sokkal több ideje, mint egy óra, pedig ezekhez, hogy maguktól történjenek, évek kellenének. Hisz gondolj bele, mennyi idő után vagy felszabadult, és valóban önmagad egy emberi kapcsolatban?
Kíváncsi vagyok végigolvasta-e és megértette-e valaki!?
