I love Budapest

Ma utoljára jelentkezem ám Téemtol :)) Holnap a "szabadítsátok ki moirát"-akció keretein belül végre édes kis szobámba költözhetek újra. Ez jó. Pedig mindig olyan szorgalmasan irogattam ide... Csak pár napja kénytelen vagyok hanyagolni..
Na de mik történtek! Csütörtökön Anya mégis csak bekommandózott a lakásba, kicsempészte az élete árán a jobb lábas cipot, és este nyolcra futás (már ugye annak aki tud...) a dokihoz a kórházba. Doki feltunik a vérgozzel telt kórházi ködbol, mint az isten maga, jön, és szól a gipszes fickónak, hogy itt ma eggyel több cipotalp fogja érinteni eme intézmény zord, hideg, pepita köveit. Bizony. A gipszes fiatalember eloször csak egy fogóval hatolt be (már a gipszem alá, ugyi), jól fájt is a boröm. Aztán elokerült az olló is, ismét kisebb-nagyobb fájdalmakat okozva. Én addig felakadt szemekkel, egyfajta extázisba belezuhanva vártam a csodát. És lon. Szabadláb! De csodás.... gondoltam magamban, de ezt azért magam sem hittem el igazán.
Jaj a seb... nagy. Gyengébb idegzetuek csukott szemmel olvassanak tovább, ha szabad kérnem. Szóval a seb köbö 12 cm, de van egy luk is a sarokcsontomban, ahová az egyik csavar került. Semmi varrat, semmi keresztöltés, a doki megmondta "minoségi betegnek, minoségi mutét dukál" :)), szegény kis lábom nagyon vékonyka lett, meg gyenge, és jaj, hogy is fogok erre ráállni?!?!
Kaptam egy bokamerevítot, a neve AIRCAST, fel kell tépozárazni a bokámra, így megakadályozza, hogy a bokám oldal irányba mozogni tudjon. Ezt négy hétig kell viselnem. Gyakorlott bokasérültként már elore tudtam, hogy itt bizony mankóra lesz szukség, úgyhogy fel készülten érkeztem, mert hoztam is egyet magammal. Aztán nem is tudtam aznap este még nagyon ráállni, de végre megfürödhettem testem teljes egészében, nem pedig egy kádból kilógó jobb lábbal...
Hazafelé beugrottunk még a Mamuékhoz, drágák voltak, aggódtak értem.
Otthon még próbáltam mászkálni, de azt hiszem még várnom kell pár napot, mire jól járok. Jól jártam...
Tegnap, vagyis pénteken pedig nem mentem suliba, értelem szeruen, mert nem tudok MENNI. De elokészíton voltam. Nagyokat nézenek az arcok mindig, mert egyszer tökéletesen egészségesen futok be, egyszer gipszel és mankóval, egyszer csak simán és magabiztosan gipszel, majd megint mankóval, gipsz nélkül, végül majd mankó nélül, és megint ugrálva, meg pörögve, de szerintem még indián szökellve is. Csak legyek már megint hiperegészséges, mint a makk. Ua, még tegnap észleltem egy kiálló csvart a sarokcsontomból. Megviselt.
Az elokészíto szar volt. Nem jók a tanárok. Ahhoz, hogy engem le tudjanak kötni, sokkal több kell, mintsem elmondani a tananyagot, és néhány poént beszúrni...
Otthon még megnéztem a Megasztár végét, jó unalmas volt.
Ma pedig beadtam az utolsó szurimat (elég bénán...), és soha többé!!! Ma Alvin koncerten volt Geri a Westendben, meg Andi is, és meg csak egész nap Nickelodeont néztem (a legbarátibb csatorna, és remek szórakozás :)))) Délután pedig kimentünk Andiékhoz anyuval. Tök jó volt, dumáltunk, sírtunk, nevettünk, ahogy ez a lányoknál lenni szokott.
Most pedig megnéztem a Megasztárt, de nem végig, és láttam a Sex and the cityt, és jó volt, és itt voltak a Nóráék este, és Hegi meg délután, és sétáltunk egy nagyot (jaaaa, mert mára már elég jól tudtam sétálni, csak picit lassan), meg hívott Karesz is egy pillanatra.
Na, megyek, ledolök, mert elfáradt lány vagyok.
Jó éjt. De igazán jót.