Tegnap egész nap nem beszéltem Ricsivel, és sokat gondolkodtam azon, hogy van-e értelme úgy elkezdeni egy kapcsolatot, hogy tudom, hogy kibaszott messze van, nem nyúlhatok hozzá, és ez így lesz 3 évig. Ezenkívül nyilvánvalóan sem ő, sem én nem várok hűséget, mert az kivitelezhetetlen.
Szóval ha valóban szerelmesek leszünk egymásba, akkor azzal csak fájdalmaink lesznek. Talán jobb lenne, ha nem beszélnénk egy db-ig..
De aztán reggel írt egy sms-t, amiben drága volt, és áááá nem tudom mi ilyenkor az ésszerű!!!! Vagy egyáltalán kell-e az ésszerűség?? Jó lenne, ha tudnál segíteni egy csöppet.
Ma reggel épp mikor elsétáltam a Kassai utca előtt, eszembejutott Zsé. És a villamos megállóban ki kocogtatja meg a vállam??? ŰŰűgyes!! Zsé, bizony! Beszélgettem vele tök sokat, egész jó fej volt, de inkább aszondom semmi extra. Olyan fura, mert pár éve a világon a legjobb barátnők voltunk, és most meg nem is találkozunk, sőt, ha véletlenül összefutunk, akkor is csak pár közömbös szót váltunk, és nem is hiányzik több. Annyira mások lettünk. Pedig régen csomószor náluk aludtam, meg ő is nálunk, szétröhögtük magunkat, meg minden. Aztán rájött valami súlyosabb "lekellfogynom"-para, és teljesen kifordult magából, már nem is mosolygott többet, meg tiszta búval baszott lett, és egy darabig mondogattuk neki, hogy héééé, zsééé, térj már észhez! De hiába.
Idéznék is egy Tereskova számból:
"Várok, a hajam kibontom,
az asztalon előttem bon-bon,
de hiába, nem ehetek,
kövér nem lehetek!"
Kedves nóta : )) Sőt, asszem meg is hallgatom. Olyan számaik vannak, hogy húúúh.
Ja, Ricsi azt írta, hogy elment Németországba két napra, ami pont jó, mert akkor addig legalább nem beszélünk. És talán ő is átgondolja, meg én is, hogy van-e értelme ennek. Bárcsak lenne..
Aput már vagy nem tudom mióta nem láttam, nem mintha hiányozna, csak kicsit szokatlan, hogy ilyen feltűnően szarik a fejünkre.
Ja, ma csak két magyaron voltam bent, mert kicsit álmos voltam reggel, és inkább az alvást választottam az angolóra helyett.. Fene az ízlésembe, mi!? Ja, etgnap még megnéztem a Sex and the Cityt, és tuti volt már megint! Meg belenéztem a Hajós Andris izébe, de csak a Villám Géza miatt, és nevettem is, mert én nem azt állítom, hogy Hajós Andris nem jó fej.
Két éve, még minden koncert olyan bensőséges volt, családias, most meg minden kis buzi oda van érte. Fejlődésüket ezzel jellemezném:
2002. Sziget: est színpad
Na erről van szó.
2003. Sziget: szíímensz pop szinpad
Ma arra gondoltam, hogy olyan, mintha egy kicsit gyakran beszélnék csúnyán.. De aztán kurva gyorsan elhesegettem a gondolatot...