I love Budapest

Tegnap megint olvasgattam a régi leveleim között, amiket 3-4 éve írtam, és soha sem adtam oda, annak a srácnak, akiért megőrültem. És úgy döntöttem, be írom ide néhányat. Annyi a kerettörténet, hogy volt egy srác, az osztálytársam volt, de a nevét nem írnám ki szívesen, szóval legyen mondjuk Zoli. Nos. Zolival 3 évig voltunk osztálytársak, és azonnal nagyon jó barátok lettünk. De nagyon jó barátok. Aztán - ahogy ez lenni szokott - szerelmes lettem belé. Aztán elmentem az osztályból, és az egész nyarat együtt töltöttük, mint barátok. 3 évig voltam belé szerelmes, ő pedig nem szeretett. Vagyis nem tudta, hogy szeretem, mert tudtam, hogy ha megtudja, kiborul, és ellök magától. Aztán hogy megértsd ezeket a leveleket, még azt is tudni kell, hogy egyszer nagyon részegek voltunk, és nála aludtam, és csókolóztunk, és ölelgettük egymást, de nem feküdtem le vele, pedig mindennél jobban akartam, de legbelül tudtam, hogy ha le fekszem vele, ha nem, akkor sem lesz semmi az egészből.. És másnap, mintha mi sem történt volna, megint nem volt semmi. Ez 3x ismétlődött meg. Csak egyre jobban süllyedtem bele, egyre többször aláztam meg magam, és annyira fájt már, hogy el kellett játszanom, hogy igen, mi tényleg remek barátok vagyunk! Ezerszer elképzeltem, hogy most vége, és erős leszek, és ez alatt születtek ezeknek a leveleknek a nagy többsége, afféle búcsúlevelek, hogy elég volt, eleget gyötörtél, tovább lépek.. És volt olyan, hogy a legjobb barátnőmnek írtam le, hogymennyire szeretem, és véletlenül a srácnak küldtem el... És féltem mindig, de ezezk a dolgok egy pillanatig sem látszottak rajtam, mert közben csomót nevettünk, dumáltunk, söröztünk, meg járkáltunk a városban, szóval tényleg nagyon jó barátok is voltunk.
Teljesen felőrölt ez a dolog. Nehéz írnom erről, és nem azért, mert még megérint, épp ellenkezőleg; gondolkodnom kell, hogy milyen érzések is keringtek bennem akkor. Hisz ez már majdnem 4 éve volt. De rengeteget tanultam belőle. Majd megpróbálom ezeket is leírni. Aztán hogy szakadtam ki ebből az ördögikörből? Hát, jött valaki más.
Zolival nem találkoztam egy jó félévig, muszáj volt félre tennem őt az életemből. De mára már megint jó barátok vagyunk. Ritkán találkozunk, de annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy az király. És csak mosolygok, ha arra gondolok, hogy mennyire odavoltam érte... Hiszen... nem is az esetem :)) Na, levelek majd a kövi alkalommal :)