Na. Ma bemegyek a suliba, és addig verem a Mónika fejét, amíg vissza nem adja a továbbtanulási könyvem.
Aztán meg nem tom. Holnap meg Dillinja!!!!! Ez a kemény :)
Tegnap Pé elég kiábrándító volt. Szóval régen tutira jó barátnők voltunk, de kábé 2 éve eléggé nem vagyunk már azok.
Ő olyan csaj, hogy tipikus jó csaj. Barna bőr, helyes pofi, magas, olyan vékony, mint egy csont, és ezért azért szar, mert mindenki szerelmes lesz belé azonnal, és nyilvánvalóan NEM BELÉ, hanem csak az arcába, de méginkább a testébe szeretnek bele a srácok.
Én kibaszottul örülök, hogy nem vagyok 40 kilós, és van cicim, meg popsim, és nem vagyok UGYANOLYAN, mint ezek a sablonból szökött leányok. Soha sem volt olyan parám, hogy bazzzze, csontnak kell lennem, hogy szeressenek!! Mert tudom mgamaról, hogy ki vagyok, és ez nagyon jó. Tudom mit akarok, és tisztában vagyok magammal. Jó, ez nem volt mindig így, de pár éve már így van.
És amikor Karesz aszonta Pének, hogy "hú, te milyen sovány vagy", akkor Pé elkezdi mondani, hogy "ugyan ne mondd már, épp most álltam a tükör előtt, és le kéne fogynom..." Áááááááááááááááá.
Na, lééé-pés innnn-dujjjj!
