Huhúú! Tegnap kibaszott jó volt!! Előszöris mentem a Mexikóira, mert úgy volt, hogy ott találkozom Brigivel, Pével, Karesszal, Bálinttal. De közben felhívott Cukrász, hogy bent van a rádióban, és ha arra járok odavihetném neki a 2 Belga cédét, amit igértem neki. Hát gondoltam egyet, felhívtam Kareszt, hogy inkább találkozzunk félkor az Oktogonon, és addig elmegyek a rádióba. Odaértem, lejött Cukrász, odaadtam az odaadni valót. Aztán vissza az Oktogonra. Na. Az Oktogon az egy olyan hely, ahol nagyon ritkán van az, hogy ne találkozzam ismerőssel, vagyis inkább máskép osztom fel az ott-tartózkodókat. Szóval. A 25%-uk ismerős. Ha máshonnan nem is, akkor mondjuk partikról. A következő 25% kibaszott jó pasi. Aztán a következő 25% jó csajok, és a maradék általában fele-fele arányban oszlik meg az idősebb korosztály és csövesek között.
Meg persze ne feledkezzünk meg a "derékszög-néniről", aki pesti az már tutira látta párszor.
Amíg ott vártam, láttam az Emesét, de nem vettük észre egymást időben és nem is lett volna hozzá különösebben kedvem, szóval nem mentem utána. Aztán hallom, hogy valami idióta állat nő óóóórdít a Burger kingben, de mint a fába szorúlt féreg, aztán bekukkantok, láttam valami akciót is, és fut ki a nő tajtékozva, hogy Reeeeendőőőőőőrsééééééééég!! Reeeendőőőőőrséééééég!!
Hát nem nagyon tudtam mi van, de kicsit ráparáztam, meg magamban azért vicces is volt, ahogy ott futkározott, mint a mérgezett egér. Aztán kábé olyan 8 rendőr ment utána a földalatti megállóba, és végül elvitték mentővel, minden bizonnyal valami dilidokihoz.
Aztán megérkeztek végre Kareszék, és mentünk venni valamit az éjjel-nappaliba. Mindenki bement, én meg kint vártam. A kirakaton keresztül néztem befelé. Erre mitörténik?????? Elmegy mögöttem két feka srác kosárlabdát patogtatva ÉS MEGFOGTA AZ EGYIK A SEGGEM!!!!! Hát hol élünk??? Nem volt jó fless.
Aztán vettünk egy üvegbort, pár sört és mentünk a vesztendbe találkozni Matyival, Gerzsonnal, az unokatesóival. Erre elkezd őőőőrületesen durván esni a jég az égből, mi meg behúzódtunk a pályaudvar fedett részére, hogy hát azért ezt talán mégse.. És szakadt a jég!!!! Durva volt.
Aztán végre jöttek a Matyiék, és egyszercsak megjelenik a Jocó!!!! Nem láttam már vagy 3 éve! És ott álltunk a Jocó, a Matyi, a Gerzson, a Brigi, a Karesz, a Petra, a Bálint, a két csaj, meg én, és egy darabig nem tudtuk hova is menjünk. Oké. Akkor legyen a Soho palacsintázó, az jó lesz arra, hgy a piáinkat megigyuk :) De útközben Pével kiterveltük, hogy menjünk mégiscsak a B-citybe, és LŐN. Belépek. Belépünk. És kit látok meg?????? A fél Kölcsey-s osztályomat!!!! Ott volt Levi, Bajer, Laci, Jota, Eszter, Réka, Erik!! Leültünk mi is. Na akkor már voltunk vagy 20an! És megjelenik a semmiből a Balogh Tomi!! Na, az a gyerek 14 éves koromóta szerelmes belém, és évekig nyúzott, és már vagy 2 éve nem láttam, erre OTT VOLT!! És kezdte újra az egészet! Kemény volt. Aztán szép lassan leléceltek a Matyiék, végül ott maradt az osztály meg Karesz meg én. Csomót nevttünk, mindenki megfogta a csavarokat a bokámban, és berúgtunk, és iszonyú jó volt!!! És imádtam őket és ők is engem!! És nagyon jól éreztem magam!! Végre beszéltem Levivel is rendesen, és megint megállapítottuk, hogy mi túl jó fejek vagyunk ahhoz, hogy ne ne legyünk megint nagyon jó barátok. Aztán szép lassan elindultunk haza, és az a baj, hogy úgy emlékszem, hogy a Tominak megadtam a telefonszámom... Ájjjáj.
Éjszakaival mentünk Karesszal, bespanolt valami részeg formával közben, hát szóval ilyenek voltak. Aztán hazaértem, Andinak írtam egy sms-t, hogy reggel kizárt, hogy felkeljek korán és úszni menjek vele, szóval nehariiii.
Aztán aludtam egy hatalmasat. Reggel 8kor hív Andi, hogy mi van már hol vagyok! Nem kapta meg a sms-m. Oltás. Na, megbeszéltük, hogy nincs gáz. Aztán aludtam tovább. Akkor Apu hívott, hogy 2 óra múlva értünk jön. Aztán visszaaludtam. Erre megint hív Andi, hogy akkor talizzunk délután. Mondom jó. Na és utána nagyon rosszat álmodtam. Az volt benne, hogy valami családi összejövetel volt, és ott volt a Ricsi is, meg a Ricsi volt csaja, a Dóri is. És a Ricsivel mi szerelmesek vagyunk egymásba nagyon. És akkor a Dóri ránézett a Ricsire sírós szemmel, és a Ricsi megint beleszeretett és láttam a szemében, ahogy kihúnyt minden szerelme irántam, és akkor leborultam a földre és én is sírtam. A Ricsi megint összejött a Dórival, és ő is sírt, mert tudja legbelül, hogy a Dóri megint tönkre fogja tenni teljesen, és annyira fájt együtt látnom őket, hogy majdnem belehaltam. Komolyan. Felkeltem és tiszta könnyes volt az arcom. Rettenetes álom volt.
Aztán jött Apu értünk, mentünk hozzá ebédelni. És berakott valami Zorán cédét, és az egyik számnál beszól egy ilyet csak úgy a levegőbe: Gyerekek, erre a számra fogok esküdni!
Úgy tettem, mintha nem hallottam volna meg. De hallottam. Megint sírni lett volna kedvem. Nem tudom mért. De bazmeg, elveszi azt a hülye kurvát?? A családomban az összes férfi ostoba nőt vett feleségül. Egyedül az Apám nem, de ő el is vált Anyutól, és beújított egy ordas kurvát, aki nálam éppencsahogy idősebb. Á, fasz kivan. És nem tudom mért bosszant. De valami kibaszottul dühít. Azt hiszem azért, mert amíg Anyu a lelkét kiteszi értünk, minden elé helyez bennünket (a tesómmal), addig Apu új házat vesz, megházasodik, körbedugja az össze diákját... Á, szar ez így. Jó lenne, ha Anyának lenne egy normális palija.
Hát nagyjából ez a helyzet. Amilyen jó volt a tegnap este, olyan szar a mai nap. Ráadásul másnapos is vagyok kicsit. De ma este megint bele az éjszakába!
Csók!
2004.05.22. 15:48 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr776363507
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.