Nanananana.
Andival megdumáltuk, hogy a Deákon találkozunk. De közben felhívott Hegó, hogy szar a kedvem, azonnal mondtam, hogy kötelező jelleggel ott a helye neki is a Deákon akor, amikor és ott.
Én értem oda legelőször, aztán jött Hegi. Odajött hozzánk egy hajléktalan hölgy és MEGFOGTA A KEZEM, HOGY MŰ-E A KÖRMÖM!! Én ezt már nem bírom feldolgozni!!
Utána elmetnünk a Mű-helybe, éppen nyitásra! Vettünk söröket, borokat! Meg is ittuk! Aztán Hegó ránk órdított, hogy akint a téren bizony Üllői úti F.U.C.K. koncert megyeget. Kikukkantottunk, nyilván az utolsó szám uccsó akkordjánál értünk oda. De utána még gyorsan vettünk egy üveg bort, meg némi kiflit, elcsemegéztük, aztán mentünk vissza. Akkor már jött a Novák Petya és zenekara, és volt ott egy kiscsaj, aki olyat énekelt, hogy lehidaltam. Aztán Hegónak csak nem lett jobb a kedve és hazavágyott. Nehezen elengedtük. Andival még ingtunk a tenére, ami szerintem nagyon jó volt. És jaaa, láttunk egy csajt, aki pont úgy nézett ki mint én. Hát fura volt. És Geri is mesélte, hogy az Örsön látott a múltkor, utánam kiabált, megfordultam és úgy néztem ki mint én, de nem én voltam, mert velem ilyen nem történt az tuti. Szóval van egy alteregóm. Pedig asszem egy is éppen megfeleően elég belőlem. Aztán mi Andival visszamentünk Mű-helybe. Még ittunk sokat, nagyon jól elvoltunk. Aztán felhívtam Andrist, hogy hol vannak. Mondta, hogy jönnek ide!! Jó!! Jöttek. Fütyök, Andris meg két csaj, akik tök jó fejek voltak. Egy Szilvi, meg egy ZSófi nevű. Aztán jött az egyik Mű.helyes dolgozó, és vele beszélgettünk nagyon fontos kérdésekről, és arra jutottunk hogy mi vagyunk a jövő maga, és ő csupán egy kivételesen jó fej 57-ben született férfi :))
Aztán megint be, Andrissal megint elkezdtük oltogatni egymást, és nem tudom mért, de megit éreztem valamit és megint hülyén viselkedtem, pedig nem szoktam olyan csinálni, és most így utólag azt mondom, hogy "apicsába".
Aztán volt egy srác, aki a mellettünk lévő asztalnál ült és egyszercsak azt gondolta, hogy beszélgessünk. És lőn. Jó arc volt, gitáros zenész arc, közben meg szólt a dzsezz a háttérben, szóval fless volt. Aztán ő elment, mi meg maradtunk még. Fütyök leginkább Andival foglakozott, Andris meg velem, szóval elvoltunk. Nevettünk is sokat! Aztán olyan 2 körül FELGYÚJTOTTÁK A LÁMPÁKAT!!! Kiborultunk és hazamentünk. Andi meg n az éjszakaikon. Kemény volt főleg, hogy eléggé be voltunk már baszva, szóval kalandos útunk volt :)
Aztán hazafelé mindig elmegyünk a pékekhez, és kérünk tőlük finom forró zsömlét és most is kaptunk, elég ha kettőt mosolygunk :) Felmentünk hozzánk, befaltuk a zsömléket, aztán mosakodás és kidöglés olyan 3 körül. Ma reggel Andi vagy 10x felébresztett, végül fel is keltem, aztán kikisértem, vettünk cigit is útközben, de azt azért megjegyezném, hogy ma csak 2,5 szálat szívtam el, ami az elmúlt napok csúnya nagy nikotn túladagolása után korrektnek is nevezhető...
Aztán mentünk Téemhez, jöttek a Beniék is, és Beni rávezetett arra, hogy a focit meg a Forma 1-et LEHET NÉZNI! Bár mi egy kicsit jobban kommentáltuk az eseményeket, mint az arra hivatottak :)) Szóval jó volt!
Aztán még volt valami.
Tegnap írtam Ricsinek egy ímélt, le is közlöm.
"Szia Ricsi!!
Már pár napja egyfolytában buli van! Ricsi, ha hazajössz, nagyon jó
lesz. Most nem az, én is tudom. De ha hazajössz, megint jó lesz!
Elolvastad a verseket? Nem rég veled álmodtam egy nagyon jót, de
volt hogy nagyon rosszat is. A jót leírom :)
Osztálytalálkozón voltam az általános iskolás arcokkal, de nem tom
mért, de csak a lányok voltak ott. És én elvittelek Téged is. Már késő este
volt, és én feküdtem egy kanapén egy szál pólóban, Te pedig felettem
álltál és néztél, aztán felém hajoltál, adtál egy puszit és odafeküdtél
mellém jó szorosan. Nagyon jó volt ott feküdni veled :)
Mikor mész a NATO-ba menő állásra? Nekem már május óta vakáció
van :)) Érettségiztem németből is csütörtökön, nagyon ügyes okos lány
voltam! Szóval, már csak a töritől félek egy kicsit, de addig még van
időm, ha nem is túl sok...
Ricsi, gyönyörű ez a város!! Tegnap jégeső is volt!! Hihetetlen élmény
volt nézni az üvegen keresztül! Csak bámultam, és olyan szép volt!
Most pedig megyek tovább!
Vigyázz magadra! Gondolok Rád, ha nem is mindig. És tudom, hogy jó
vagy.
Csók."
Nem válaszolt. AZtán este aránylag jól felhívtam. Beszélgettünk egy percet, de hogy miről, azt úgy konkrétan már nem tudom, csak azt tudom, hogy mondtam neki, hogy szeretlek, és akkor sújtott belém a felismerés, hogy már megint az van, hoy nem tudom szeretem-e. mert ahhoz, hogy tudjam, megint látnom kéne, meg beszélnem vele, meg ilyesmi. Szóval az ügyet felfüggesztem magamban. Szar.
Persze megint másnapos vagyok kissé, immáron harmadik napja, se baj, megint nem iszom egy darabig.
Ezenkívül majd még le kell írjam a Zolika és én című történetet (nem olyan érdekes, csak nekem az).
Hát nagyjából ennyit kellett leírnom gyorsan.
Ma sem raktam rendet, de legalább fincsi ropogós új ágyneműben alszom ma :) A rend még lehet, hogy ma bekövetkezik...
Ja, és felvette Geri tegnap a műveltségi izét, és 48 pontom volt, ami elég lesújtóan kevés.