Megasztár elég jó volt, utána hívott Tomi, megbeszéltük ezt a HÖKös dolgot, és rájöttünk, hogy ők ezt nem is veszik komolyan! Majd mi! Megpályázzuk jövőre az elnöki posztot, de addig is nagy bőszen járunk majd a közgyűlésekre! Aztán majd megírjuk a kis kampánytervet, meg a céljainkat, és majd olyan dolgokat írunk bele, hogy csak visongva-röhögve tudjuk felolvasni, aztán majd minket választanak meg, mert nagyon kiváncsiak lesznek rá, hogy vajon miket olvastunk fel a tisztújító gyűlésen, mert senki sem értette, hiszen annyira nevettünk! És majd mi megmutatjuk, hogy milyen igazán komolyan venni a HÖKöt, mert előszöris csinálunk egy trónt, ami a folyósóra lesz kitéve, és felváltva ülünk rajta koronával, jogarral, aranyalmával, palásttal! Lesz testőrünk is, meg udvari bolondunk, no meg persze hadseregünk. És esénként is folyamatosan óránként váltva egymást ott fogunk ülni a trónunkon, ami aranyból lesz, majd kérünk támogatást az EHÖK-től, és alábaink előtt hever majd a világ. És felolvasó esteket tartunk az SZMSZ-ről, vagyis a szabályzatokból. Majd lehet szavazni is, hogy melyik szót mire változtassuk meg a szabálykönyvben! És majd ártatlan érintetlen hallgatókat veszünk be a szavazásba, és a Tomit majd szőke hajú szüzek fogják csókolgatni, meg pálmafalevéllel legyezni.
Jó éjszakát!
Ma osztálytalálkozó lesz, és még két ember lemondta! Leszünk vagy 7en... Hogy én többet ilyet ilyen szar népségnek nem szervezek ilyen kiváló programot - az hétszentség. Sok töketlen nem mer úgy eljönni, hogy már jaj nem látta őket vagy 3 éve! Mert most az olyan ciki meg miztudomén mi jár ezeknek a fejében.
2005.11.17. 02:54 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr446361403
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.