I love Budapest

Minden napra minimum ennyi élményt és ingert!
Reggel fel, megint a minden napos életért való küzdelem a bkv-n, ahol ha egyszer ne adj' isten elesnél, eltiporna a kíméltetlen és kegyetlen, rohanó és önző, vad és nyers tömeg...  Beértem időben. Ingerszegény németóra a kedves tanárnővel. Lukasóra. Rékával bóklászunk a suliban. Találkozunk mindenkivel, megkaptam a Hugó, a vizilót kölcsön Verustól. Aztán kiselőadok a nagy előadóban. Katarzis. Kiválóan megfelelt - kollokvium nélkül. Suliból egyenest a melóhely, onnan színház. A MODELL. Sírtam. Nevettem. Nem tudok túllépni rajta. Tudtam, hogy ez lesz. Fájt, dühített. A darab zseniális. Brutális. Kivégzett. Mást vártam a legvégén.. a tévés rész után.. Üthetett volna nagyobbat is a zárás... De így sem keltem fel ép csontokkal.
Aztán Mélypont. Ott volt Lajos is. Meg Ádi, de nem volt időnk egymásra. Mikor ő jött én mentem.


Napközben meg találkoztam Gáborral. Ültünk egymás melett. Néha ő nézett, néha én őt. Tudja, hogy tudom, hogy mi tudjuk. Tudom, hogy édes barátnője van. Tudom, hogy nem én vagyok az. És nem is leszek.

Ma van Ádám születésnapja.

Gábor. Vagy más. Vagy bárki. Vagy senki. Sóvárgás, üres sóhaj, hangosan, félhalkan. Nem kell semmi, minden kell. Tóle, nem tőle, mástól, mindenkitől, senkitől. Mindig, soha, folyamatosan, meg-megállva. Ahogy már egy hete csak az Anyára gondolok.

Pénteken hazajön!

Cselekvés, igék, alanyok, állítmányok, tárgyak, jelzők, határozók... érzelmek, fájdalmak, nevetés, cigi, kávé, tea, méz, fáj a torkom, az illata, a szeme, a téves vágyak, a téves izgalmak, a hideg, a tél-szag, a levelek, ahogy ropognak a csizmám talpa alatt, hideg a kezem, a kulcsom zörgése, az otthon meleg, édes érzése, az ágyam, a lakás, a paplanom, a tea, amit főzök, az alvás, az álom, amikor megölel, a teste, ahogy az enyémhez feszül, a szíve, ahogy dörömböl, a hold, a nap, az hó, az eső, a tél... Imádom a telet.