A politika. Mióta egy piackutató cégnél meg-megfordulok, mint szegény kis szorgos hangya, meg kell mondjam, nagyon érdekel a politika. Ez a munka gyakran enged belelátni a dolgok mögé, vagyis inkább úgy mondom, jobban enged belelátni, mintha csak egy sima földi halandó lennék. És olyan általános érvényű következtetésekre jutok minden alkalommal, hogy a politikusnak alapvetően az az egyes számú célja és érdeke, hogy kibaszott sokat keressen. És hogy mi a legdurvább? Hogy ez nem csak a politikusokra érvényes ám, hanem mindnyájunkra – ez fix. Csak hát éppen a politika az orrunk előtt zajlik, így feltűnőbb. Nem, nem kelek a politikusok védelmére, de úgy gondolom, hogy vannak pénzösszegek, amiért igazán “mindenki haja korpásodik”. A politikusok nyilván olyasmi összegeket kapnak, aminek a 20adáért nekünk, mezei állampolgároknak sok mindene korpásodna önként és dalolva. Na de hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, visszatérek arra, amire ki szeretnék lyukadni – szép képzavar, nem mondhatod.
Tehát. Tényként leszögezhetjük, hogy a politikusoknak, mint emberi lényeknek, legfőbb céljuk a foglalkozásuk terén az anyagi javak maximális felhalmozása. Ekkor jön a következő gondolat. Úgy kereshetik nyilván a legtöbbet, ha ők állnak az ország élén. Vagyis ha ők vannak kormányon. Ennek érdekében a politikus sok mindenre képes. Mint ahogyan a sima, mezei földi halandók is. És ha a céljuk a kormányon-maradás, vagy kormányra-jutás, ennek érdekében összeül a kis csapat, arculattervezőkkel, beszédtechnikusokkal, fodrászokkal, manikűrösökkel, pedikűrösökkel, sztájlisztokkal és mindenkivel, aki segíthet a tökéletesen hiteles imidzs kialakításában – hozzá teszem -, nem gondolom, hogy kevés pénzért. A külső és a szép tartalmú, választékos beszéd, a kellemes külső, a jó frizura, a nem túl drágának, de mégis minőséginek tűnő szemüveg, a megfelelő hajszínező, a tökéletes hosszúságú szoknya, és a kellemes hangfekvés, a kiváló kunkorodású bajusz (kinek mi, ugye), bizony még a legostobább magyarállampolgárnak sem elég meggyőző, ahhoz, hogy a megfelelő pártra ikszeljen, mikor annak eljön az ideje. A külsőségeken kívül rettenetesen fontos a tartalom. Vagyis helyesbítek. A szép remények, gyönyörű nagyszabású vágyak és álmok megvalósítási tervének lehető leghitelesebb prezentációja. Ugyanis aki a mondandóját leghitelesebben (a valóságtartalma igazán csak sokadlagos a dologban) tárja a nagyközönség elé a legnagyobb tömegek előtt, az kerül kormányra. Hogy az ígéretei megvalósíthatók-e avagy sem, az természetesen sosem derül ki azonnal. Olykor csak 4 év múltán.
Annyit leszögeznék: azok a politikusok, akik a parlamentben dolgoznak, akik képesek voltak arra, hogy odáig eljussanak, ahol most tartanak (anyagi helyzetüket tekintve), azokat komolyan, teljes szívemből tisztelem. Hiszen nyilván nem hülye, buta és ostoba az, aki képes az ország miniszterelnökévé dolgozni / tornázni / küzdeni / taníttatni / képezni / művelni magát. Hiszen ha ehhez semmi ész, semmi értelem, semmi agyafúrtság, semmi átlagon felüli képesség nem kéne, akkor azt hiszem mindannyian rég miniszterelnökök lennénk.

De visszatérve a vezérfonalra. Minden olyan politikus, aki ténylegesen tesz valamit az országért, vagy tett valaha, a nyakam tenném rá, hogy pusztán azért teszi, hogy kormányra kerüljön / kormányon maradjon – tehát azért, hogy ezzel az állassal a lehető legtöbb pénzhez jusson. Vagyis én nem gondolom azt, hogy ezek nem tesznek semmit. Soha eszembe nem jutna ilyen. Hiszen minden rossz ellenére imádom ezt az országot és ezt a várost – ezt mindenki tudja rólam, aki csak egy kicsit is ismer. Csak úgy érzem és látom, hogy nem az én érdekemben igyekeznek az ország helyzetét javítani, hanem határozottan a saját érdekükben. Persze közvetve.
Megbolondulok, mikor a parlamenti közvetítésben azt látom, hogy egyik sem különb, mint a 4éves óvodások; nem adnak egymásnak a homok-sütijükből és megcibálják egymás kis buksiján az alig-hajat. Ügyes húzás – és tipikus -, hogy az ellenzék azt mondja a kormánypártiaknak hatalmas embertömeg előtt, hogy “te figyu már, én azért sokkal több pénzt adnék az embereknek, ha én lennék a kormányon!” – hiszen ebből, ha okosan csinálják, nézzük csak meg mi jön le:
A hallgató, a néző és a legtöbb esetben hülyének nézett választópolgár azt gondolja: Hm, ennek igaza van! Ő kiáll értem! A kormány mért nem teszi?
És ott vagyunk, ahol a part szakad. Az a köcsög párt, amelyik nem teszi meg értünk azt, amit a másik megtenne? Vagy az a köcsög párt, amelyik így akar blöffölni?
Hát nem tudom. De életemben először úgy fogok szavazni, hogy a legkevésbé szarra szavazok. És ez szégyen, gyalázat, és minősíthetetlen.

De tény, hogy mindkét pártnak a következő négy évben ugyanazt kell tennie. Nem nagyon lehet különbség. Követni a nyugati tendenciákat, helyre hozni az adóságokat, megszorítások, munkanélküliség, hajléktalanság minimalizálása, a diploma értéken helyre állítása… És akkor talán egy jó 15-20 év múlva egy kellemes hangulatú, tisztességes országban élhetünk.