Még mindig kicsit beteg vagyok. De nem vészes, csak nem kapok túl sok levegőt egyszerre, és eléggé köhögök. Mindegy, ebbe talán nem halok bele.
Ma egyszer elolvastam az egész humánstratégia anyagot, teát kortyolgatva, koldrexet nyelegetve a takaró alatt. Nagyon untam.
Nem baj, pénteken kimozdulok! Vizsgázni. Is. Meg Andikához! Ezer éve nem találkoztunk!
Ma beszéltem Pintyivel is, meg tegnap Beával csomót, marha jót röhögtünk, ja meg Tomival is éjjel 2ig, és már megint tovább szövögettük az édes terveket arról, hogy a suliban kőkemény királyságot rendezünk be, és majd mindenkinek úgy kell szólítania minket, hogy Moira Anyakirálynő és Tomi Apakirálynő. És élő emberekből lesz a trónunk. Szóval lesz majd ne mulass. És volt nagy röhögés. Nevetni a legjobb!

Fú, már nagyon buliznék, el se tudom mondani milyen feszült vagyok! Feldolgozhatatlan, hogy idén csak egyszer buliztam, akkor is egész diszkréten.. Najó, meg másodikán szinte, de az inkább idősekotthona-buli volt, egy kis szilveszter utáni rehabbal egybe kötve, de jó volt nagyon.

Hú, hol lennék most? 30 fok melegben a tengerparton. Mezítláb a homokban minden barátommal, pörgős zene szólna, világítana a Hold, boroznánk! Vagy söröznénk? Nem, nem! Koktéloznánk! Ujjatlanban, szoknyában lennék. Feküdnék egy napágyon! És nevetnénk nagyon-nagyon a többiekkel! És talán újra 15 éves is lennék.

Fáradok. Nincs már türelmem a tanuláshoz. Nem csak ma, hanem úgy általában. Helyette bármit csinálnék. De kell, hajtanak. Vagyis.. én hajtom magam. Csak magam miatt csinálom. Szeretem ezt a sulit. Vannak persze részei, melyeken szó szerint nehezen teszem túl magam. De összességében… Szinergia! Nem szabad most a részletekkel törődni. Ez a lényeg.
Egy pár vizsga még. Nem sok… 5-6…. Mi az nekem?!
Emellett meg lehet, hogy lesz általános iskolás osztálytalálkozó! Az lenne aztán a mindennél durvább! 8 éve bazmeg! Olyan sűrű az élet! Annyi emberrel találkoztam és ismerkedtem meg. Tényleg beleborzongok! Mikor kicsi voltam, és családom felnőtt tagjai azt osztották, hogy “bezzeg az én időmben”, akkor arra gondoltam, hogy én velem sose lesz ilyen! És most??? Tessék: emlékszem, mikor a buszjegy árát 16-ról 18-ra emelték! A saját anyám lettem! Na persze, nem hallom mindig a biológiai órám ütemes ketyegését. Ott még nem tartunk.

És megint mit csinálok? A semmiről írok. Ebben aztán tényleg utánozhatatlan vagyok.

Lassan lefekszem!