Ányám. Ván nekem ez az Andika. Annyit kell tunni róla, hogy a világ osztógépeit sűrítették bele össze. És olyan művészien oltja az embereket, mintha pisztolyt fognának a búrájához, hogy "olcsá köcsög művészien, vagy kinyúvadsz". Na de a lényeg az, hogy én ezt a fattya némbert több mint 20 éve ismerem, mert mi ilyen többed generációs barátnők vagyunk. Na de a lényeg az, hogy mi mikor töppedt kis süldő malackák voltunk, mi igen erőteljesen és izombul rühheltük egymást. A jelenet a következő. Mojrika 5 éves komoly felnőtt lány, Andika meg kis porbafingó 3 éves. Aszongya nekem, barbizzunk. Mondom neki babanyelven, barbizzon az apádfasza. Mert nekem öcsém van, érted, (akkor kétéves az öcsém) akinek meg kommandós gyilkos dzsiájdzsói vannak, hát nehogy már barbizzak baze. Szóval Andinak mondom, ájjál le, te engem nem szopacc. Erre, hogy tetézze a bajt, aszongya legyek én Kennel. Mondom magamba mi van már? Ha már barbizni akarsz akkor legalább én vagyok a csaj, értem!? De csak nem értjük egymást. Na mondom jó van, te egy taknyos pólyás vagy, és én meg nagy 5 éves, haggyá má, és kimegyek anyához sírni.
Aztán következő alkalommal meg mikor megyünk hozzájuk családdal minden, csöngetünk. Öcsi még kis pöcs, olyan 2éves forma. Andika meg már van vagy 3. Én meg vazze 5 mint az állat. Szóval mi csöngetünk, kis Andika a család szemefénye kinyitja az ajtót. Bemegy Anya Gerivel, bemegy Apam és nem rám kúrja az ajtót a kicsike!?
Aztán minden évben minden nap meg minden héten folyamatosan így nyomulunk. Szóval hogy így oltjuk egymást, mint az állat. De aztán közben így rájövünk, hogy basszus, mi szeretjük egymást, de olyan istenigazábul. Mindent tudunk egymásról, de olyan szinten, hogy magamról nem tudok annyit. Aztán mikor már ő 10 én meg 12 már pasikról dumálunk, minden titkunk egymás kezében. Levelet írunk egymásnak, meg rendszeresen bőgünk egymás vállán, hogy jaj uristen szerelmes vagyok a suli legmenőbb csávójába, aki már majdnem rám nézett egyszer az udvaron, mikor focizott. Aztán Andika is nől, meg én is, nyáron is mindenhova együtt megyünk, ilyen családi ebédeken együtt ülünk meg minden. Már saját nyelvünk van, ember meg nem érti miről beszélgetünk. Szóval sülve főve ezerrel. Aztán ő kiköltöznek a halálfaszára rá, vidékre. Na mondom frankó. Aztán mikor már bedurvul az élet, és én már 13 vagyok, ő meg 11 akkor mNr telefonon nyomatjuk a dolgot. Minden nap duma. Aztán már KETTEN megyünk a városba, kurva jó, felnőttek vagyunk gec. Aztán már beüt a még felnőttebbség, buli minden. Aztán már nincs is megállás. Egyszer volt életünkben, hogy összevesztünk (eltekintve a barátságunk sarjadzásának kezdetei barbis szakaszától), mikor múlt évben Sziget volt. Amindenit ha rá gondolok mit csinált, már hasítanám fel. Akkor vagy két napig nem beszéltünk. Az be is baszott. De aztán leültünk egy sörrel - ő borral, mert rühelli a sört - és elénekeltük Kókusznak a sátrához írt nóutát, és máris minden jóra fordult. Szóval mi így szeretjük egymást. Ja meg még az, hogy mi full másmilyenek vagyunk. Ő kicsi, szőke, kékszemű, rokkavére, és mint kiderült az utóbbi egy-két éveben: Ő CSENDES!!!!! csak mivel én százcsilliárd éve ismerem, így nem volt lehetősége kivillantania azt az énjét, amilyen másokkal. Szóval mint megtudtam CSENDES. Ja meg a haja is egyenes. Én meg barna haj, szem, göndör haj, magas. Ja meg ilyen dolgok, hogy ő a zsömle tetejét, én meg az álját szeretem, meg hogy ő a kicsit égett színű kiflit szereti, én meg a kicsit nyers színűt. Meg vagy ezer dolog. Meg tudom milyen sorrendben kéri a fagyigombócot meg minden ilyen buziság. Szóval olyan gecire kurvára atomállatjók vagyunk! Engem még így nem értett meg ember. Szóval mi olyanok vagyunk egymásnak mint a borsó meg a héjja. De sőt, olyanok vagyunk mint a borsó, meg a legjobb barátnője, aki szintén egy borsó. Meg annyi közös poénunk van, ami egyébként érdekes módon senkinek sem vicces, de nekünk annyira, hogy nem kapunk levegőt. Mert mi így emlegetjük a vicces sztoriainkat, és annyira nevetünk rajta, hogy belemurdálunk egyszer.
Például egy poén, amin eddig még senki sem nevetett, de mi meg pont hogy úristen annyira.
Voltunk egy cukrászdába. Én állok sorba, mondom Andinak, tákároggy fel a galériára, és fogjaljál asztalt. Ő felmegy. Aztán viszem fel a fagyikat és látom, hogy az egséz galérián nincsen senki, csak ő. Ott ül egy asztalnál és a VENDÉGKÖNYVET olvassa. Mondom neki, na mivan, kinyírtál mindenkit? Erre ő nem mond semmit, csak olvas, meg csorgatja a nyálát a fagyira és a szemével közben így hadonászik a levegőbe. Aztán leülök és elkezdjük olvasni a vendégkönyvet. Közben a rádió szól a cukiban. Olvassuk, olvassuk, és egyszercsak egy ilyen szöveg a vendégkönyvben: "A fagyi finom, a hely nagyon jó, de a zene kicsit erőltetett."
Érted??? Vagy ez neked sem vicces?? Mi a fasz van veled? Mi ezen évekóta úgy röhögünk! Hát mijaz hogy erőltetett egy zene, ami megy a rádióból cseszd meg!? Istenem, minket az ég is egymásnak teremtett.
Szóval RISZTEKPÁ ÁNDÍÍÍ.
Meg ilyenek, hogy aszongya: minnyár elájulok a napon - icc nát pléjjj.
Na, mindegy ezek csak így eszembejutottak, mert ma is olyat röhögtem a hülyével.
Aztán következő alkalommal meg mikor megyünk hozzájuk családdal minden, csöngetünk. Öcsi még kis pöcs, olyan 2éves forma. Andika meg már van vagy 3. Én meg vazze 5 mint az állat. Szóval mi csöngetünk, kis Andika a család szemefénye kinyitja az ajtót. Bemegy Anya Gerivel, bemegy Apam és nem rám kúrja az ajtót a kicsike!?
Aztán minden évben minden nap meg minden héten folyamatosan így nyomulunk. Szóval hogy így oltjuk egymást, mint az állat. De aztán közben így rájövünk, hogy basszus, mi szeretjük egymást, de olyan istenigazábul. Mindent tudunk egymásról, de olyan szinten, hogy magamról nem tudok annyit. Aztán mikor már ő 10 én meg 12 már pasikról dumálunk, minden titkunk egymás kezében. Levelet írunk egymásnak, meg rendszeresen bőgünk egymás vállán, hogy jaj uristen szerelmes vagyok a suli legmenőbb csávójába, aki már majdnem rám nézett egyszer az udvaron, mikor focizott. Aztán Andika is nől, meg én is, nyáron is mindenhova együtt megyünk, ilyen családi ebédeken együtt ülünk meg minden. Már saját nyelvünk van, ember meg nem érti miről beszélgetünk. Szóval sülve főve ezerrel. Aztán ő kiköltöznek a halálfaszára rá, vidékre. Na mondom frankó. Aztán mikor már bedurvul az élet, és én már 13 vagyok, ő meg 11 akkor mNr telefonon nyomatjuk a dolgot. Minden nap duma. Aztán már KETTEN megyünk a városba, kurva jó, felnőttek vagyunk gec. Aztán már beüt a még felnőttebbség, buli minden. Aztán már nincs is megállás. Egyszer volt életünkben, hogy összevesztünk (eltekintve a barátságunk sarjadzásának kezdetei barbis szakaszától), mikor múlt évben Sziget volt. Amindenit ha rá gondolok mit csinált, már hasítanám fel. Akkor vagy két napig nem beszéltünk. Az be is baszott. De aztán leültünk egy sörrel - ő borral, mert rühelli a sört - és elénekeltük Kókusznak a sátrához írt nóutát, és máris minden jóra fordult. Szóval mi így szeretjük egymást. Ja meg még az, hogy mi full másmilyenek vagyunk. Ő kicsi, szőke, kékszemű, rokkavére, és mint kiderült az utóbbi egy-két éveben: Ő CSENDES!!!!! csak mivel én százcsilliárd éve ismerem, így nem volt lehetősége kivillantania azt az énjét, amilyen másokkal. Szóval mint megtudtam CSENDES. Ja meg a haja is egyenes. Én meg barna haj, szem, göndör haj, magas. Ja meg ilyen dolgok, hogy ő a zsömle tetejét, én meg az álját szeretem, meg hogy ő a kicsit égett színű kiflit szereti, én meg a kicsit nyers színűt. Meg vagy ezer dolog. Meg tudom milyen sorrendben kéri a fagyigombócot meg minden ilyen buziság. Szóval olyan gecire kurvára atomállatjók vagyunk! Engem még így nem értett meg ember. Szóval mi olyanok vagyunk egymásnak mint a borsó meg a héjja. De sőt, olyanok vagyunk mint a borsó, meg a legjobb barátnője, aki szintén egy borsó. Meg annyi közös poénunk van, ami egyébként érdekes módon senkinek sem vicces, de nekünk annyira, hogy nem kapunk levegőt. Mert mi így emlegetjük a vicces sztoriainkat, és annyira nevetünk rajta, hogy belemurdálunk egyszer.
Például egy poén, amin eddig még senki sem nevetett, de mi meg pont hogy úristen annyira.
Voltunk egy cukrászdába. Én állok sorba, mondom Andinak, tákároggy fel a galériára, és fogjaljál asztalt. Ő felmegy. Aztán viszem fel a fagyikat és látom, hogy az egséz galérián nincsen senki, csak ő. Ott ül egy asztalnál és a VENDÉGKÖNYVET olvassa. Mondom neki, na mivan, kinyírtál mindenkit? Erre ő nem mond semmit, csak olvas, meg csorgatja a nyálát a fagyira és a szemével közben így hadonászik a levegőbe. Aztán leülök és elkezdjük olvasni a vendégkönyvet. Közben a rádió szól a cukiban. Olvassuk, olvassuk, és egyszercsak egy ilyen szöveg a vendégkönyvben: "A fagyi finom, a hely nagyon jó, de a zene kicsit erőltetett."
Érted??? Vagy ez neked sem vicces?? Mi a fasz van veled? Mi ezen évekóta úgy röhögünk! Hát mijaz hogy erőltetett egy zene, ami megy a rádióból cseszd meg!? Istenem, minket az ég is egymásnak teremtett.
Szóval RISZTEKPÁ ÁNDÍÍÍ.
Meg ilyenek, hogy aszongya: minnyár elájulok a napon - icc nát pléjjj.
Na, mindegy ezek csak így eszembejutottak, mert ma is olyat röhögtem a hülyével.
