Beával dumáltuk egyszer, hogy vannak ilyen menő blogos arcok. Akik így menők blog-körökben. Ők így megmondják, meg kommentelnek ide-oda, kicsit a név alá a linket berakjuk, bölcsek, meg keserédes poénok, meg hasonegyéb. Biztos napi 100an olvassák őket.
Én meg így kábé leszarom.
Csak a sajátom érdekel, nem azért mert nemtommiféle beképzelt vadkurva vagyok, csak nem érdekel mások élete. Csak a közeli ismerőseimé, idegenek nem érdekelnek. Hova érdekeljenek, kérdem én? A közeli ismerőseim meg nem blogolnak, csak Bettike meg Páfri, de pl Páfri később lett közeli ismerős, mint blogos. Vagyis eleinte nem olvastam, aztán meg igen, aztán meg blogtali volt, aztán meg együtt voltunk kevés hónapig, aztán meg azóta is olvasom.

Ezerszer jobban elszórakozom a saját blogomon, mikor visszaolvasom, mint valaha is fogok bárkién. Ami ugye nem véletlen, hiszen az én életemet úgy irányítom, ahogy akarom (hellyel-közzel kackackukac), és nyilván azért zajlik így (a nagy része), mert nekem így jó, és így szeretem. És mivel ez az élet a legtutibb nekem, meg ez a személyiség, ami itt van nekem bennem testem keretein belül, ezért nyilván én vagyok a számomra legérdekesebb és legideálisabb olvasnivaló. Érted, olvasom magam, és látom, hogy hú, ez a csaj full olyan dolgokat szeret mint én, és milyen klafa (és jó szar) dolgok történnek vele. Hű ez tök izgis. Írok is róla a blogba.

Nem nagyon szoktam témának felhozni ezt a blogolás-dolgot, mert így nem érdekel. Az érdekel, hogy írjam, mert ez nekem jó, és a legdurvább, hogy neked is. És ez elmúlt évek alatt megtanultam, hogy mit lehet és mit nem. Megtanultam, hogy azért leírom a keresztnevet, mert pl a legelején csak kezdőbetüt írtam és már nem vágom kurvára hogy ki volt az.
Meg valami ilyet is olvastam egyszer vissza itt, hogy "Dani átjött hozzánk" hát én nem hiszem, hogy Dani nevűvel voltam valaha olyan viszonyban, hogy az átjöjjön hozzánk. Fene se tudja. Ezek szerint mégis volt.

Meg velem az a baj, hogy ha otthon vagyok, akkor tök sokat írok, persze csak ilyen badar dolgokat többnyire, hogy kék a szőnyegem gec, és minden kis kosz látszik rajta, és 10 percenként kell kipórszívózni. De hát ugye ez meg ki a faszt érdekel? Hát engem. Na és itt a lényege a dolognak.
Meg szokták azt is mondani, hogy aki sokat ír, azzal nem történik semmi, ezért van ideje írni, hát elmondanám, hogy a lófaszt. Mert velem orrbaszájba csak a dolgok történnek, meg élet zajlás, meg barátok, meg suli, meg meló, meg buli, meg pasi, meg nevetés, meg sírás, meg minden. És hoppá, mégis.

Egyébként meg ma a nagy sétámban itt a zöldövezetben éppen sötétedett, és megyek el egy ilyen híd féle izé mellett, és hát nem ott veri a farkát valami sötét alak? Hátdehogynem. Na spuri bazmeg, papucsba voltam, gondolhatod, szóval ilyen eggyel gyorsabb gyaloglás, mint a lassú. De mondjuk nem szartam be, mert ült a földön, mire az feláll onnan, már megvertem a papuccsal.

Ezúton üzenem minden kedves elmehábisnak, aki utcán veri a farkát, hogy gyerekek, naaa, hát naaa. Ejnyebenye. Hát nem verjük a farkunkat az utcán. Hát így csak virgácsot hoz nektek a mikulásbácsi, ti tökkelütöttek.