I love Budapest

Jaj faszom, félek nem lesz itt lófasz sem, nemhogy valami vagy bármi. Egyszerűen nem ér rá ez a kis gyermek sosem, vagyis nem, nem szabadna panaszkodnom, ma nem, mert együtt aludtunk, de basszus, annyira érzem most, amit Páfri érzett, mikor vele voltam, hú, nagyon rossz. Tudod mit szeretnék én, hogy elhívjon Misi randizni. Igazi randira. Nem kell bele vacsi, csak legyen benne borocska, gyertya, zene (fülhallgatóval), legyen benne romanikus hely, legyen benne sok csókolózás. Nem nagy dolog ez.
A másik meg a szex-dolog. Szeretnék feliratni gyógyszert csütörtökön, hogy mondjuk egy hónap múlva, ha még együtt leszünk blablabla, akkor mehessen rendesen a dolog.

Tegnap este basszus, hogy nem volt SEMMI - ezt nem hiszem el. Ez így nem normális, hiába győzködöm magam. Nehéz vele, nagyon nehéz. Lassan nyílik meg. Csipkelődik, bár jókat nevetünk, de még nem az igazi. Jobban el kéne engedje magát, jobban kéne úszni a dologban. Ő a barátom, én a barátnője vagyok. Ez feltételez egy lazább viszonyt. Úgy érzem kevesebb megjátszást. Lehetne nyílt, lehetne őszinte, és lehetne kicsit kevésbé agyalós. Ha nem is vagyok szerelmes, és ha ő sem az, mert nyilván nem lehet még az egyikünk sem, de akkor is, én szeretném ha szerelmesek lennénk egymásba. És szeretném, ha ő is ezt szeretné. Nem kell sok nekem, ezerszer is elmondom. Csak kis gesztusok. Csak kicsik. Mit mikor a múltkor azt írta "gondoltam arra, hogy ma eljöhetnél", vagy tudod, csak annyi, hogy mikor mind ketten a stúdióban dolgozunk, mondjuk csak egy csókra jöjjön ki. Vagy csak egyszer mondana valami kedveset, szépet nekem. Szeretném ha nagyon sokáig smárolnánk nagyon beindulva, mint a múltkor.

De most hogy mit szeretek benne?
A hangját szeretem. Szeretem, hogy jópofa humora van. Szeretem, hogy csipkelődős. Szeretem, hogy olyan durván vágja az informatikát. Szeretem a kezét, az arcát, a testét. Szeretem, amikor ő nyúl a kezem után, szeretem, mikor megölel magától csak úgy. Jó lenne ő nekem. De olyan nehéz. Olyan nehéz.