I love Budapest

Baszki. A tegnapi napom olyan jól indult. Bazsival találkoztam, nagyon jó volt vele dumálni, meg egyébként is igen tartalmasakat dumálunk, mert kurvára jó barátom ő nekem. És mindig minden beszélgetésünknek van füle meg farka és mindig kilyukadunk valahova, szóval kösz Bazsi, ha erre jársz.
Aztán voltunk suliban is, elég uncsi volt. Aztán még kicsit bóklásztunk, voltunk Anyunál is. Aztán hazafutottam, mert mentem a hangtechnikusi tanfolyásra. Az is jó volt és érdekes.

Aztán hazajöttem.. és hallottam, ahogy Anyu Mamuval beszél telefonon arról, hogy Papu milyen kibaszottul rosszul van, és borzasztó volt hallgatni és ésszel fel fogni, hogy .. áááá.... egyszerűen nem tudom leírni sem. Lényeg, hogy nagyon nagyon beteg. Kórházban van, és minden de minden rossz. Aztán csak bőgtem, hiába, ezzel nem tudok mit kezdeni. Nagyon öreg már, 83 éves, de annyira nagyon nagyon szeretem, el sem tudom mondani. És csak bőgtem egész este, abba se bírtam hagyni. Anya is sírt, Geri is sírt. Remek este. Úgy szeretem. Annyira szeretem a családomat. Olyan szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen remek anyukám van és ilyen remek öcsém, meg Nagyim, meg mindenki. És annyira el vagyok keseredve Papu miatt.

Meg ahogy bőgtem, itt voltam a gépnél, és látom, hogy Misi a wiwen kiírta, hogy "kapcsolatban" és ezen is elkezdtem bőgni még jobban, mert pont most, pont eben az elbaszott pillanatban annyira de annyira jól esett. Aztán bőgtem Andinak, bőgtem Bazsinak, bőgtem Misinek, Lininek, mindenkinek csak bőgni tudtam, fájt a fejem, annyit sírtam. Éjszaka felriadtam arra, hogy meghalok, annyira fáj a fejem.

Reggel felkeltem, mentem eerobikra. Nem bírtam kinyitni a szemem, annyira be volt dagadva a sírástól. Olyan nagy geciség ez a rák-dolog, meg a betegségek, meg az öregség. Jaj, megszakad a szívem.

Erobik jó volt, jó nagy szopás. Aztán hazajöttem. Tanulni kéne, holnap zh.


Fakk, az élet egy hatalmas lófasz.