... és annak ellenére, hogy közel sem mennyei ez a kapcsolat, meg hogy tudom, hogy lesz még itt sok jó, meg sok sok egymáshoz igazodás, meg kompromisszum, meg hogy még sehol sem tartunk, szóval mindezek ellenére, olyan nagyon nagyon hihetetlen, hogy van pasim, meg hogy ilyen jó pasim van ráadásul. És olyan nagyon nagyon fura érzés volt a moziban, hogy mikor szenvedélyesen smároltak ordítva a főhősök, most először nem az volt a fejemben, hogy jaj mikor lesz már nekem ilyen, hanem ott ült mellettem Misi és mind két kezével fogta a kezmet, és minden ilyesmi fájdalmam, meg félelmem, a párkapcsolatért - önmagáért - való vágyakozásom és az ebből fakadó minden rossz érzésem helyén csak űr volt. És ha létezik ilyen, ez az "üresség" ez mindennél jobb, és mindennél jobban telít. Hogy űr van az eddigi nagy és gyötrelmes fájdalmam helyén.

Szóval, persze, nem érzem úgy, hogy nyeregben van a dolog meg hogy dübörgünk előre a szerelem vad mezsgyéjén, mert nem, de érzem, hogy jó, és érzem, hogy neki is jó. Annak ellenére, hogy ma úgy felbaszta az agyam ezzel a "nem vagyok otthon, osanban vagyok" dologgal, hogy uh.