I love Budapest

Ez a napom akkora fostalicska volt, hogy ilyen már nincs is. Reggel ugye a rémes álom, majd annak beteljesülése, majd konstatáltam, hogy én holnap reggelre gecire nem fogom tudni megírni azt a megbaszott házidogát, majd igyekeztem összeszedni a mai adást, de nem jó a nyomtató. Fasza. Oké, penire rá, semmi gond. Be iszk a stúdióba, majd nyeremény söröket megvételezni az adásra Ildiékkel, majd vissza, várom Misit, de hív, hogy nem gyün mert beteg, meg sem lepődöm. Majd adás, elég tré volt, de azért jót röhögtünk olykor. Majd haza, és mikor a megállóban állok öt perce és érzem, hogy mindjárt jön a villamos, hát nem eszembe jut, hogy az Anyunak vásárolt rózsát meg az ajcsit benthagytam a stúdióban? Hádehogynem. Ja meg mág külön jó volt, hogy miután látták, hogy rüzsával vagyok mindenki kérdezte, hogy juj, Misitől van, amire ócska fintorral csak azt bírtam mondani, hogy "hogynebazmeg". Majd tehát a megállóból visszarohantam a stúdióba, fel a cuccokért, majd le, hopp, addig elment egy villamos, viszont hálistennek egy gyakorlatilag ismeretlen ismerősöm pont jön. Fasza. Atom kényszeredett beszélgetés 20 percben, már majdnem leszálltam, hogy bakker, bocs, de nem bírok tovább veled szemben ülni, pedig jógyerek, csak kurvára nem ismerem, és nem is áll szándékomban ennél jobban ismerni. Mindegy. Jó, leszáll, majd baszki, hát nem felszáll egy hasonló távoli ismerősöm ugyanabban a megállóban? Hát dehogynem. Jó akkor az mp3 lejátszót amit most szereltem fel újra leszerelem magamról, újra kínos beszélgetés, majd kérdezzi merre megyek, majd azt mondja, király, akkor jön inkább ő is arra, amerre én, hogy dumáljunk. Fasza. A dumálás abból ált, hogy megkérdezi van-e pasim, én erre azt mondom, áá, nagyon fáj a fejem, a továbbiakban az MRi vizsgáltaról esik szó, majd az oly gyűlöletes házidogáról, majd 20 perc együtt utazás után leszáll és megint vége egy kín keserves kényszeredett beszélgetésnek.
Majd mikor a 3. járművemre szállnék át, há nézd mán, há nem elmegy az orrom előtt? Hádehogynem. Jó, 18 perc múlva már itt is van a kövi. Oké, elgyaloglok a másik lehetséges járműhöz, ami hopp, há nem elsuhan mellettem? Hádehogynem.
Jó, akkor vissza a másikhoz, majd várok 18 percet, és már pikk pakk haza is értem. Ezenkívül úgy fáj a fejem, hogy beszakad a koponyám, és ha mindez nem lenne elég: Holnap reggel hétkor kelek, amikor még sötét van. Vagy mi. Faszom ebbe a pocsék világba máma.