Gerzson névnapon fel szoktam köszönteni az öcsémet. Ilyen vagyok.

Tegnap kihagytam a nap csúcspontját. A történet egy szomorú, szegénysorsú, híres emberrõl szól, aki tévés személyiség és nálunk tanár. Gyõzike és Pákó után talán az egyik legnagyobb. De hát... az ELTE-nek csak erre futotta a hagy ne írjam ki mennyi tandíjamból.

Nos. Adott ez a szegény médiaprosti (és persze ez a kifejezés az összes - nem is jut eszembe kivétel - tévében szereplõ mûsorvezetõre rábigyesztendõ), aki bejön nekünk órát tartani, ami igazából nem rossz, és nem teljesen információmentes, szóval eltekintve a médiaprosti kissé lekezelõ stílusától és olykor rettentõ idegesítõ szóismétléseitõl, azért nem a legrosszabb óránk és nem a legrosszabb "tanárunk".

De hogy tovább ne is ragozzam Kuki, hát belekezdek e szegény ember hányatott sorsának elmesélésébe.

Mikor ment éppen a Kanári-szigetekre, az egyik gyermeke a hátán egy kenguruban, a másik meg elöl, épp csekkolna be a reptéren, és egy köcsög, pofátlan, tapintatlan rajongó nem odamegy hozzá autogrammot kérni????? Hádehogynem. És ez a szegény ember, a mi kis tévéshõsünk, elküldi a búsba, hogy "nem látod, hogy épp csekolok be, tirpák?!" és ezek után még a rajongónak állt feljebb, hogy micsoda beképzelt a mi mediaheronk.

Akit ver az isten, azt veri az isten - nincs mese.

Istenem, hát legyünk már tapintatosabbak, mi, emberek!