I love Budapest

Nagyon érdekes, újabban egyre inkább kiütközik egy probléma szépen sorjában. A probléma pedig az, hogy emberek engem sokkal jobban szeretnek, mint én őket. Ez kurva megterhelő, és lohasztó, mert ahogy egyre inkább jönnek, hogy beszélgessünk telefonon egy órát, gyere találkozzuk mindig, gyere menjünk együtt az állatkertbe, micsinálátál? hol voltál? meg satöbbi. Mindez olyan emberektől, akiket igazán kedvelek, de igen könnyen az agyamra mennek. Újabban nagyon ráfeszültem arra, hogy az életemnek lehetőleg minden percét azokkal töltsem, akiket szeretek, és akiket nem unok meg soha. Ez egy dolog, ez normális, minden ember eképpen cselekszik. A probléma a másik oldallal van. Hogy egyre inkább érzem, hogy elküldenék mindenkit a gecibe, aki nyaggat, aki nyüstöl, aki kurtat, hogy ide menjünk együtt, oda menjünk együtt, amikor én nem akarok. Nem találkoztunk 6 éve, nem tartozom neked felelősséggel, te meg megkérdezed, hogy hol voltam ma egész nap, mért nem mentem msn-re amikor megígértem?????. Hát mi a fasz van veled? Soha nem ígértem semmit életemben senkinek.
És még nekem kell visszafognom magam, mert én egy áldott lény vagyok, aki nem gyalogol bele a másikba, még akkor sem mindig, amikor kéne. Ó a faszom, mennyire utálom, amikor azt mondom valakinek, hogy _nem megyek_ és elkezd csesztetni, hogy naaaaaaa, léci..... Baszki, nem kéretem magam, hanem nem akarok menni. Elég felnőtt, okos, határozott és követezetes vagyok ahhoz, hogy tudjam mi a jó nekem, hogy tudjak dönteni. Nem kell több barát, nem kell több ismerős, nekem senki másra nincs szükségem, csak azokra, akik megvannak, és akiket szeretek.
És különbenis. ha te minden percben velem akarsz lenni és mindet mindig tudni akarsz rólam, akkor pont annyi időt fogsz velem eltölteni és pont annyit fogsz tudni rólam, amennyit én akarok. Érted?
Ha baszogatsz, hogy elhanyagollak, ha baszogatsz, hogy "ne mondd, hogy nibncs időd, mert az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen" - hát ez az, kimondtad, nem akarom, hogy időm legyen rád. És megrémít, hogy neked nincsenek barátaid, és velem akarsz beszélgetni.
A faszért nem gondol rám senki, mindenki önző, ki akarnak sajátítani, pedig a nagy lófaszt fog engem báki is kisajátítani. Én a magamé vagyok, senki másé.

Na bocs, de úgy fel tud kúrni ez a dolog. Hogy állandóan szar helyzetbe hoznak, hogy állandóan azt kell mondjam embereknek, hogy unalmasak vagytok baszki. És különbenis??? Mért van ennyi unalmas ember? Vagy csak én lettem mostanában túl szórakoztató?
És utálom, hogy mindenhogy én jövök ki szarul, mert ha azt mondom: nem akarlak látni, nem érdekelsz, unalmas vagy és nem vagy vicces, semmilyen vagy, nem-ér-de-kelsz-basz-ki, akkor egy paraszt lenézős köcsögkurva vagyok, ha meg azt mondom, hogy jaj bocsi, nem érek rá, jaj bocsi beteg vagyok, jaj bocsi fáj a torkom, jaj bocsi izomlázam van, és kifogásolok, akkor is én vagyok a faszkurva, hogy mért nem mondom a szemébe. Hát akkor mi a fakk a helyes? Legyen úgy, hogy pontosan annyira szeressen engem minden ember egyesével személyszerint, ahogy én őket. és akkor nem lesz itt gubanc. Pont annyira akarj velem lenni, amennyire én veled. És akkor minden jóra fordul.

Tudnék erre egy eszement példát mondani. Csörög a telefonom. És az jut elsőként az eszembe, hogy "a fasznak keresel, nyilván nem akarok most veled beszélgetni, ha akarnék, akkor én hívtalak volna téged".

A másik dolog meg, hogy ma Ricsivel igen szerelmeteset álmodtam, ami azért érdekes, mert egyáltalán nem érzek iránta semmit sem, és ha ébren lettem volna abban a szituban, amiben álmomban voltam, tuti hogy röhögök, és lelököm az ágyról. De így nagyon élvezetes volt.

Fú mennyit írtam, és mennyire remélem, hogy ezt nem olvastad el,mert semmi de semmi értelme nem volt. Akkor mindek írtam le? Hát ez az. Mert azt csinálok amit akarok.