Vétettem-e valamit én a világ ellen? Vétettem-e én valaha is bárki vagy bármi ellen, hogy reményekkel telve rábírt engem a média, hogy megnézzem a Buhera Mátrixot? Nem hiszem. Nos, a Hasutasok után (amin ugye egy azaz egy darabot nevettem) úgy éreztem, hogy ez majd ad nekem valami többletet. Hogy majd most állatira jót kacagok. De persze gondolom mondani sem kell, hogy dehogy. Még csak egy fél mosoly sem jelent meg azon a szép orcámon. Mert a film szar. Egy poén, annyi nem volt benne. Egy jó színész, annyi nem volt benne. Bazsi is csak egyszer húzta félre a száját mosolyt kezdeményezve, de a mimikai mozdulatsor végére már nem is jutott el. Hát erről ennyit. De az, hogy embereknek pénzt adnak, hogy szar filmet csináljanak, ez őrület. Hát kérdem én, mikor kértem pénzt szar filmre utoljára? Mikor nézettem én meg szar filmet emberekkel, azt hazudván előtte, hogy az nekik jó lesz? Hát ez az. Soha. Úgyhogy kérem Önöket a továbbiakban, kedves filmkészítők, hogy ehhez tartsátok magatokat. Ne csináljatok szar filmet. A verkfilm ezerszer viccesebb volt, mint a kész mű. Szóval ezt ne. Ezt nehezen tolerálom.

De! Előtte Bazsival és Anitával egy kis Trottel koncert, igazán kicsi, mert mindösszesen fél óra hosszúságú volt, de az eléggé powerfull volt. A nap ragyogott, én meg arcomat felé fordítva (todod, hogy az árnyékok mögéd kerüljenek) csukott szemmel élveztem a tavsz testközelségét kávét kortyolgatva. És ez az, ami jó nekem. Ez az, ami feltölt engem. Az asszertív emberek olyanok, hogy gyakran kezdenek "én", "nekem", "tőlem" illetve "engem" szavakkal mondatot. Ilyen vagyok. Asszertív.
Aztán hazajöttünk hozzánk, felszerelkeztem, és jöttem ki vidéjkre Bázsaihoz, hogy filmezzünk. Ez alatt nem azt kell érteni, hogy pénzt kértünk, hogy szar filmet csináljunk, hogy aztán sok emberrel, róluk lóvét lehúzván megnézessük. Hanem csupán filmet nézünk. Még mindig töretlen hittel a magyar filmekben.