Beaaaa, ráfeszültem a Sziámi számra, mint Jézus a keresztre.

Szóval szinte már fölösleges leírni, hogy mi miatt nyígnék, de baszki, hát nem érted, geci, hogy te meg én sosem leszünk barátok?? Nem érted bazmeg, hogy hagyjál békén? Nem emlékszel mit írtam arról a lúzer Merediszről meg arról a fasz Sepördről? Nem emlékszel, persze, hogy nem emlékszel. Kivagyok gecire, nem, nem emiatt, csak úgy általában. Van az embernek egy problémája. Darabig lovagol rajta, de nem tud felülkerekedni. Folyton veszít. A szó minden értelmében. Hitet, erőt, álmokat, vágyakat... mindent, ami mozgat. Aztán már nem lovagol rajta annyit. De küzd. Ugyanúgy küzd mint az elején. Bent. Minek emlegesse folyton? Minek tenné hivalkodóvá a problémát, ami ellen nem tehet semmit? De a probléma mindig ott van. A fal, aminek ütközik minden elbaszott napon, az mindig ott van. Hiába nevet, hiába sír, hiába álmodik, hiába repül fel ideig-óráig... A fal fal marad. Lebonthatatlanul szilárdan áll.
Ordítanék mindenkivel néha, hogy vedd már észre magad bazdmeg! És paraszt lennék. Mindenkivel. Muhaha, sátáni tudnék lenni. Sosem vagyok persze, sőt, én vagyok ezen a földön a legnagyobb szívű kibaszott Terézanya. Ilyen vagyok. Sosem lovagolok a saját problémáimon, a másokét viszont meghallgatom. És közben lehet ezer más gondolat a fejemben, és szemem előtt látom azt a tipikus elbaszott pillanatot, amikor a béna, kövér csaj azt kérdezi a faszijától: drágám, nem vagyok kövér szerinted? Erre - ha én pasi lennék -, nyilván azt mondanám: és ki tehet róla baszomanyád????? (egyébként meg egy hónapon belül másodszor jut eszembe Renton: el kell viseljed a hülye állatok szövegelését.)
Mindegy. Csak annyit akarok mondani, hogy mi sosem leszünk barátok. És még nagyon sok mindent, amihez semmi közöd, meg amit el sem tudnék mondani.

Elbaszott egy világ ez. Ahol nekem nem jut boldogság, az egy elbaszott világ. Elbaszott. Elbaszott!!!!

Az embernek vannak rossz napjai. És mindenki keresztbe és hosszába leszophat.