Soha egész eddigi életemben nem álmodtam ennyire durvát, élethűt, ennnyire intenzívet! Életem legrémesebb álma volt a mai. Annyira felkavart, bőgtem mikor felébredtem.
Az volt, hogy egyszercsak kint voltam a Szigeten, Ágival meg Sanyival, és nagyon kellett pisilnem. És letisztult a kép, hogy Sziget minusz egyedik napja van, és mosdót keresünk, és kommandózni kell, mert nincs jegyünk. És akkor kérdezem a többieket, hogy hogy lehet az, hogy itt vagyunk a Szigeten, amikor most lett vége 2 napja. És kristálytisztán emlékszem, hogy Levivel, Bálinttal meg egy csajjal hajnalig táncoltunk valami brébítre és kurva jó volt, reggel 7ig nyomtuk. És ők csak mosolyognak, de nem mondanak semmit. De látom, hogy nagyon izgatottak. Én egyre idegesebb vagyok, hogy mi a fasz, hogy lehet ez, most lett vége a Szigetnek és máris újra kezdődik? De ők csak elterelnek. Aztán bemegyek egy internet kávézóba, de nem tudom milyen megfontolásból, és nézem a blogom, ...... nem írtam bele egy éve. És akkor esett le, hogy én egyéven keresztül valamilyen oknál fogva nem emlékszem semmire. Egyszercsak egy évvel később van. Aztán hívom Anyut, és mikor meghallja a hangom, elkezd sírni, és a nevem hajtogatja, meg hogy szia, kicsim, szia, szeretlek, szia, kicsim, és csak sír. Aztán hazajövök. Itthon van Nagyi, aki úgy veszem észre kb ideköltözött hozzánk. És ezt kapd ki! Anyu elkezdni mesélni, hogy mi történt. Egy évvel ezelőtt kómába estem. És meg kellett műteni az agyam, és éberkómába estem. Ami azt jelenti, hogy mozgok, nyitva a szemem, néha hangfoszlányok elhagyják a szám, de már nem én vagyok. Én belül vagyok kómában. A személyiségem minden jegye eltűnik. Egy agresszív lény voltam egy évig, túlestem egy bulímián, fejemet vertem a falba, összefüggéstelenül szófoszlányokban beszéltem egy évig, mint egy nyálcsorgató fogyatékos. És Anyu meg Nagyi vigyáztak rám. És felhívtam Andit, hogy baszki, én vagyok, újra én vagyok, és közben nagyon sírtam, az járt a fejemben, hogy egy év alatt menyi mindent eszalasztottam, hogy nost már nem 23, hanem 24 éves vagyok, hogy mennyi barátom hagyhatott el és feledkezett meg rólam ennyi idő alatt, hogy Anyu még így is szeretett, hogy egy elviselhetetlen, tehetetlen ösztön állat voltam, és hogy kiállt mellettem és bízott bennem, hogy egyszer magamhoz térek, és elkezdtem bőgni, nagyon, mint még soha életemben, és akkor vette fel a telefont Andi apja. Anyu előtte figyelmeztetett, hogy Andi apja nagyon óvta tőlem Andit az elmúlt egy évben, mert félt, hogy megverem, vagy valami ilyemsit csinálok. És felvette, és az apja mondja szokás szerint, hogy Andi nincs itthon. Én meg mondom neki, hogy én vagyok az!! Rendbe jöttem, szavakkal beszélek, tudom ki vagyok, és tudom hol! Kérlek add a a legjobb barátnőmet, muszáj hallanom a hangját. És nagyon bőgtem. És Anyu elmesélte, hogy közben főleg Nagyi vigyázott rám, mert Anyu sokat dolgozott nagyon. Hátranyúltam a tarkómhoz és éreztem a hajam alatt, hogy fémes és kemény. És csak bőgtem és bőgtem, oda egy évem, elvesztettem mindenkit...
És a többiek, öcsém, meg a barátai azért vittek ki a Szigetre, hogy hátha... és bejött. Magamhoz tértem. És mindenki alig tudta visszatartani a könnyeit, hogy újra én vagyok.

Képzeld el, hogy milyen szar, amikor csak egy estédre nem emlékszel, mert berúgtál! Képzeld el, hogy milyen így egy év! Magadhoz térsz és beng, egy évvel később van! Felébredtem és elkezdtem bőgni, mint egy gyerek. Kimentem Anyuhoz, modtam neki, hogy nagyon szeretem, elmeséltem az álmom, és mondtam neki, hogy látod, Anyu, még az álmomban is olyan vagy, hogy egy év teljes tehetetlenségemben is úgy vigyázol rám... és azóta is csak bőgök, annyira brutál volt ez az álom. Aztán persze lehet, hogy ha magamhoz térek, és alszom még egy órát, már ez is csak olyan lesz, mint a többi. De az biztos, hogy álmomból felriadva sosem éreztem ilyen brutálisan felkavartnak magam. Annyira szívemig hatolóan éreztem az érzést, hogy elvesztettem egy évet! Hogy láttam magam előtt, hogy milyen lehettem abban az egy évben, hogy láttam, Anyunak milyen kínszenvedés volt így látnia engem, és csak a vak reménybe kapaszkodni, hogy nem lesz ez így életünk végéig...