I love Budapest

(Én úgy érzem, hogy nem egészséges az, hogy valaki tényleg minden áldott nap minden órájában együtt van a pasijával/csajával. Tekintet nélkül mindenki másra, és mindenkitől elvárják, hogy elfogadják, hogy ők így össze vannak nőve. Én vélhetőleg megvesznék egy ilyen kapcsolatban, de nyilván nem is kerülnék bele ilyenbe. Persze szép, meg jó, ha sokat akarunk együtt lenni, de én a környezetemben kivétel nélkül azt látom, hogy ez _szar_. A végére nem lesznek barátaik, senki sem hívja már őket sehova, satöbbi, és amikor szakítanak, vége a világnak, nincsenek barátok, csak a keserű önsajnálat és az otthoni egyszemélyes testi-lelki faszverések. Szóval ez nem vezet jóra.
A másik dolog. A féltékenység. Általában nem vagyok féltékeny. Sőt. Asszem úgy igazán sosem. Egyrészt mert kurvára megbízom a másikban. Másrészt a legszarabb az, amikor nem egy emberre féltékeny!! Hanem, hogy jaj, mennyit vagy a barátaiddal!! Meg jaj, ne menjél már családi ebédekre! Jaj mért csajbulizol ennyit?? Oké, a rinya jogos, akkor ha mondjuk két hét alatt egyszer találkozunk, a többi napon meg csak dolgozom, tanulok, duhajkodom... De amig a határvonalak megfelelően távol/közel vannak egymásól, addig kuss legyen. És ott vannak az ellenkező nemű barátok. Nekem is van. És én is valakinek az ellenkező nemű barája vagyok. És mikor pl Bazsi barátnői féltékenyek voltak rám, akkor szívesen a kezükbe adtam volna egy kazettát, amin rajta van egy beszélgetésünk, mondjuk mikor javaslom, hogy vigyél neki rózsát, kérj tőle bocsánatot, hívd fel... akármi. Szóval a félkarom odaadnám, ha a pasimnak olyan remek lány barátja lenne, mint amilyen én vagyok.

Nagyon érdekes, hogy kb minden post végére kihozhatom, hogy én mekkora császár vagyok.)

Juj de jó lsz ma este remélem!