Tegnap volt alvás, meg sok szopás a BKV-val meg a rendelőben is, az a véleményem néha, hogy ebben a városban egyszerűen szar az élet, hihetetlen sok gátló tényező van, de mára már lenyugodtam, úgyhogy nem mondok ilyet. Ezenkívül annyit szeretnék még elmondani, hogy szegény Dzsoni a mocsokban rohad.
Aztán mentünk be vágni, sokat fintorogtunk felváltva. De azért jó lett. A második anyagnak is neki kezdtünk, de megfelelő gyakorlati támasz híjján nem haladtam. Aztán Andival tali, aztán Gergővel, aztán Ildiékkel, kis iddog a Duna-parton. Elég para, hogy ülünk fent és kb belelóg a lábunk a dunába. Aztán Anima. A dobos kezét-lábát aranyba kéne önteni, a zenekar zeneileg kurvára ott van, nagyon kiválóak a zenék, remek az egész, olyan telített, de úgy hiányzik az a női vokál........
Aztán haza.
Politikusokkal álmodtam, valami országgyűlés volt, és ott volt Viktor is meg Ferenc is, és egymás mellett ültek az ebédlőben, és ott volt még az összes politikus, magyarázkodtak, hogy mi a helyzet az országban, blablabla, aztán látom, hogy Viktor és Ferenc együtt beszélget és nevetgél a csülkös bableves mellett, és kiderült, hogy ők kurva nagy spanok, és együtt szopatják az országot. (De egyébként ezt már régóta így gondolom.)
2007.09.15. 11:07 m01ra
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr406358177
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vera 2007.09.15. 22:37:41
Néha megfordul a fejemben az, hogy vajon amikor vége van egy véres parlamenti ülésnek, vagy akár egy egész ülésszaknak, akkor Viktorék vajon kurvaanyáznak, vagy röhögnek a markukba, és beülnek az első kocsmába...