Volt egyszer egy hercegkisasszony, aki mindig csak mosolygott, de sosem nevetett. Édesapja kihírdette a birodalomban, hogy aki megnevetteti szívének oly szeretett leányát, megkapja a felekirályságot. És jöttek sorban mindenféle birodalmakból a hercegek, királyfik, jedilovagok hetedhét országon túlról, hogy a kedves hercegkisasszonyt igazán megnevettessék. Mindenféle őzes-vadászos viccekkel készültek neki, meg bűvészmutatványokkal, volt aki sakkal, vagy jengával próbálkozott, egyik még egy marihuánás cigarettát is meggyújtott neki, hátha attól majd kacagni kezd. De a vége mindig az lett, hogy a királykisasszony nevettette meg az urakat. És ezt nagyon unta már. Egy szép napon jött egy legény, aki semmivel sem volt különb a többieknél, de olyan jópofa volt, hogy annyira megnevettette a hercegkisasszonyt, hogy 3 határral arrébb is lehetett hallani a hangját. A hercegkisasszony nagyon megörült ennek, és miután a legény elment, sokat gondolt rá. Érzett valamit a szívében, de nem tudta hogy mi lehet az. Az az egy biztos, hogy ennekutána bármikor eszébe jutott a legény, akár egyedül volt, akár az udvarhölgyekkel, mindig csak kacagott az udvarban! El is küldte a legényhez az udvaribolondot, Leopoldot, sok vicces történettel, és a legény mindig nevetett, és ő is mindig küldte a saját bolondját, és hercegkisasszony igazán jól érezte magát, és nagyon várta már hogy újra együtt nevessenek. Aztán egyszer, ahogy az udvarban sétált a tuják közé vájt labirintusban, meglátta a legényt...


Na hát majd lehet, hogy ezt elküldöm neki. Szerinted is majd ettől rájön, hogy I'M THE ONLY ONE? Jó ez így? Vagy átírjak benne valamit? Hahó, van itt valaki?????

Ó, bazmeg, hogy én mindig milyen kurva jófej vagyok! Nem érdemel meg a világ.