Ma Eszti, Bogi, Orsi, Pintyi, Bazsi meg én megnéztük Hundertwassert, volt egy-két híííbazmeg. Szóval tetszett. Esztivel meg is dumáltuk, hogy mindegyikből szőnyeget kéne csinálni, és fél karomat adnám értük sorjában, hogy az enyém lehessen. Aztán voltunk kicsit kajálni mind, meg voltunk valami kis kofetériában, meg jaj, nem is mondom a lényeget, hát majdnem elájultam ma. De nem tudom mért, egyszercsak kb már csuklottam össze. Megint nem volt vérnyomásom. Érdekes. Nem gyakori ez a jelenség. Aztán a többiek belém toltak fél liter kólát - nem oda, te fasz! -, amit egyébként kb  12 éves korom óta nem ittam és amit utálok és megvetek, esetleg maximum egy kis boroskóla vagy vodkakóla, de magában sosem, szóval letoltam egy olyat, fúj, de utálom. Aztán a barátaim még javasolták, hogy gyújtsak rá, szóval kóla és cigi, és minden rendben lesz gyerekek.

Van más dolog is. Szóval semmi kontakt nincs Marci és köztem, és én most nem tudom mi van bennem. Azt tudom, hogy Marci nagyon jófej, és tényleg, tényleg tudnám imádni, de most valahogy nem érzem az űrt a szívemben utána. Ami érdekes, tekintve a péntek reggeli arckifejezésemet, az előtte lévő este történt 10 órás bőgés után. Szóval tudom, hogy jó a gyermek, meg minden, de most valahogy nyugi van a szívemben tegnap óta. Mióta megírtam ezt kis mesét. Valahogy kijött belőlem, ami szúrta az aortapumpámat.