És most egy kis partibeszámoló.

Volt szerencsém jegyet váltani a tegnapi TTK-s gólyabálra, aholis Korda Gyuri és kedves neje valamint Dévényi Tibibácsi mellett a Kosheen is fellépett.
Már az elején láttam, hogy ez erős lesz. Szépen, báliruhában, körömcipőben - alkalomhoz illően - jelentem meg a rendezvényen, kedves barátaimmal, Bazsival és Orsival. Mindenütt tömeg volt. A ruhatárnál kb félórát álltunk sorban, a nőimosdónál szintén. Ne tudd meg. Utálom, hogy ebben az országban a bulik nincsenek korlátokhoz kötve, végtelen mennyiségű jegyet van pofájuk eladni, és a tömeg miatt a bulik nagy része élvezhetetlenné válik. Bírom a tömeget, sokat bulizom, sok koncertet látogatok, ha időm engedi, de van amikor már tényleg azt mondom, hogy ez sok baze. Ez a tegnapi az volt. Én első sorban akartam őrjöngeni. Eddig 3 Kosheen koncerten jártam, mind hármon úgy éreztem enyém a világ. És újra akartam. Úgy volt, hogy 11kor kezdődik a koncert. 11kor még nagyban egy másik zenekar játszott, valami RnR csapat. Aztán ők lefutottak és jött egy félórás tűzzsonglőr performansz. Szép volt, jó volt, de nem érdekelt. Közben ittam egy boroskólát, amiért a kis barátaim kb félórát álltak sorban, ha nem többet. Bent nem lehetett dohányozni. És miután leraktuk a ruhatárban a kabátot, meg mindent, és konstatáltuk, hogy a ruhatársor csak hosszabb és hosszabb lesz, valahogy nem jutott eszünkbe, hogy újra kivárjuk a sort, majd kivegyük a kabit, ki cigizni, majd ugyanezt vissza. Kicsit erős lett volna. Na mindegy, szóval egyszál kisestélyiben mentünk ki, befagyott az összes likunk. Ez csak természetes.
Aztán vissza. A tűzzsonglőrök után beverekedtem magam az első sorba, majd látom, hogy újra az előbb említett zenakar kezdi polírozni a hangszereit, mondom mi a tosz, ők meg mondják, hogy helló, még mi játszunk. Fasza. Na akkor ki az első sorból, eléggé le voltam törve, mert láttam, hogy kint még 10x annyian vannak, mint eddig, és már az is sok volt. Féltem, hogy nemcsakhogy nem jutok az első sorba, de még az is lehet, hogy terembe se jutok már be, és akkor igazán erős agygörcsöt kaptam volna.
De szerencsére épp jó helyen voltam a jó időben és be tudtam küzdeni magam legelőre, és még csak senkit nem is kellett fizikai erőszakkal illetnem és engem sem ért megsemmisítő csapás. Ezt már szeretem. De iszonyatos tömeg volt. Aztán végignéztem, ahogy a zenekar egyetlen technikusa minden hangszert szépen, szertartásosan lecsekkol és beizzít. Utána pedig jött a várva várt Kosheen. Ekkor 00:05-öt írtunk. A koncert remek volt. Sok nagy sláger lement, amiket imádok, All in my head, Hungry, Hide you, Empty skies, Catch, Siucide és még sok más. Kiváló helyen álltam a hatalmas embertömegben, legelső sor, bal oldalt, a hangfaltól pont egy embernyivel jobbra. Mögöttem nem állt senki, mert a hangfal mögögött súlyos élettani elváltozások, esetleg hirtelen halál állhatott volna be a kedves hallgatónál, még az én hajam is lobogott a basszus hangfalból süvöltő, durva szelétől. Mindent láttam, nem lökdösött senki. Az énekesnő imádott bennünket, vigyorgott, és hajtogatta, hogy thank you, thank you, mi pedig egy test egy lélek ugráltunk, ordítottunk, fügyültünk és tapsoltunk. Iszonyatosan jó volt. Az első sor közepén viszont a kordont 5 kopasz tartotta, szegények, nem értették meg, hogy ez fizikailag képtelenség, és hogy nem feltétlenül a vandalizmus és a veszett rajongás készteti az előre törtetőket arra, hogy előrébb tülekedjenek, csupán életben akartak maradni. És attól, mert a kordon egy méterrel a színpad elé kerül, még nem alakul ki váratlan krízis, és nem fenyegeti semmiféle veszély az angol zenészeket. Na mindegy, lényeg, hogy szegény első-sor-közép jól beszopta.
Nem volt észszerű a szervezés.
De ami nagyon nagyon meglepett, hogy annak ellenére, hogy a zenekar látványosan eszelősen jól érezte magát, kiválóan zenélt a szar körülmények ellenére is - hiba nélkül -, és az énekesnő kb könnyekig hatódott az éljenzéstől, és attól, hogy minden számukat kívülről fújta több ezer ember, NEM JÖTTEK VISSZA. Majdnem elbőgtem magam, mikor már vagy 10 perce fütyült és kiabált mindenki, majd egyszercsak megjelenik a technikus és ugyanolyan berögzött mozdulatokkal összepakolta a cuccokat. Tényleg majdnem elbőgtem magam. Nem tudok másra gondolni, minthogy a szervezők leadták a drótot, hogy állj, ebből ennyi elég volt, az első sor megveszett, és nem lehet tovább emberi erővel megfékezni őket, és mindjárt egy méterrel előrébb férkőznek, uristen. Mert ha a lóvé nem lett volna elég, és csak egy ilyen kis szettre futotta volna, akkor két számmal a vége előtt abbahagyták volna, majd levonulnak és utána visszajönnek a két számra. De az nem szokványos, hogy nem jönnek vissza. Mondom, ez volt a negyedik Kosheen koncertem, és még kb 3ról vannak tuti biztos beszámolóim, hogy mindig visszajönnek. Szóval nem értem... Viszont nagyon csalódtam.
De a koncert önmagában hiperszuper volt.
Aztán még találkoztunk Katival, Nórival, Márkkal, Tamással, Laurával, Petrával, Linikével, és még sokan másokkal. Sokat röhögtünk, Orsikával eléggé jól megértettük egymást. A legkeményebb jelenet az volt, amikor a férfi wc-be metünk pisilni. Ne tudd meg, nem elég, hogy mindenhonnan péniszek meredeztek az arcunkba akárhova néztünk, de miután bekommandóztuk magunkat inkognitoban a fülkés belső térig, báliruhában persze, még ott is nyitott ajtóval hugyoztak. Na, mindegy, mi vállaltuk. Aztán győzelemmel koronáztuk az akciót, majd kicsit tánciztunk fent, aztán vissza a pajtásokhoz, még egy kis rihi-röhi, aztán haza, 4re sikerült a lakásba kerülnöm, és fél5kor ágyba.

Aztán 11kor fel, mentünk faterhez ebédelni, aztán haza, majd a következő filmünkhoz becserkésztük az alanyt, kedves cirkuszos gyerek, mindent lezsíroztunk, jött Linike is, szerdán forgatás! Szuperkirály lesz, ha elkészül, és jó napom lesz éppen, akkor majd közzéteszem valahogyan.