Újabban szorongok, baszki. Valószínűleg ez ilyen generációspszichológia, hogy mivel Anyu ilyenkor már terhes volt velem, innentől kezdem majd úgy érezni, hogy le vagyok maradva. Valószínűleg ezért is jött rám ez a kapuzárási pánik, hogy kurvának öltözöm, meg gyúrni járok, meg szart lapátolni, meg egészséges életmód (kivéve a cigi - más örömöm nincs is az életben :D), meg hát én már a világ összes emberét ismerem, de egy pasi se kell, aki meg kellett volna, az meg már mással jár, vagy buzi, vagy valami. Szóval az élet velem kicsit kibaszik, pedig nem kérek sokat, legyek én is áldozat (ahogy ezt a nagy sikerű bébiszisztersz énekelte anno)! Úgyhogy az van, hogy mivel nem ismerek meg új embereket, ezért még pláne nem érdekel senki, akiket ismerek egyik sem érdekel, Zolika érdekelt volna, de ő meg akkora klasszikus titkosügynök, mint senki széles e hazában, úgyhogy ő is felejtő pályára került. Szóval nincs alany, de szerelem meg lenne bennem annyi, hogy ihaj, és hát ez a Valentin nap is eltelt rózsacsokrok, szívalakú pizzák és Stevie Wonder I just called to say I love you számkívánás nélkül. Úgy érzem, hogy minden napom csak egyetlen másodperc, mert pörögni azt pörögnek, meg jönnek mindenféle vad kalandok, és csak úgy elsuhannak a napok, mintha a síelés is csak egy nap lett volna, és úgy érzem nem használom ki eléggé a napokat. De sosem voltam carpe diem felfogású, rám inkább a baszd meg a fűnyíródat nyuszika a jellemző. Most ide be is linkelem mindjárt Váci Mihály egyik versét, egyébként imádom Váci Mihályt, egyik hatalmas favorit az én szívem egyik csücskiben. Meg vagyok egyébként, csak ha már ennyien kérdeztétek, hogy "amúgy hogy vagy?", gondoltam elmondom. Hát így.



Váci Mihály: Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek...
valamit mindennap elmulasztunk...
robotolunk lélekszakadva, jóttevőn..
s valamit minden tettben elmulasztunk...
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
- minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
- minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
- a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
- az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
- mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
- mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
- a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
- a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
- felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
- talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
- ,,Valahol! Valamikor! Valami!"
Hitték a bölcsek, hitték a hívők,
- mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
- s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
- minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
- minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
- kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
- megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol...