Három álmom volt.
Az egyik, hogy Horvátországba készülünk Bazsival meg Andival. És előtte könyvtáraznom kell, és véletlenül elloptam egy könyvet. Aztán leültem várni a repcsit a strandon (??), és egyszercsak jött egy srác. Orvostanhallgató volt, és elkzdtünk beszélgetni. Aztán összemelegedtünk, és kurva jó volt, állatira egymásba zúgtunk, és alig bírtuk ki egymás élkül 2 percig. Aztán valahogy eltelt két nap... És akkot ez az álom abba is maradt, még mielőtt elindultunk volna nyaralni. De emlékszem, hogy álmomban éreztem a szerelmet egy idegen, sosem látott srác iránt.
A másik álmomban az volt, hogy hazajövök, és látom, hogy a parafatáblám, amin kb 15 éves korom óta vannak emlékek, mozijegy, fogkefe, karszalagok minden buliról, stb, hogy az üres. Teljesen kiborultam, hogy mi a gecit csináltatok?? Kiderült, hogy öcsém lehányta, és mindent le kellett szedni róla. Namármost. Én ébren se produkálok valódi dolgok miatt olyan dühöt - pedig azért ha bajom van ki tudok akadni -, amit ott éreztem! Kiabáltam, ütöttem a falat, hogy oda a régi emlékeim, kidobtátok őket, a régi szerelmeimtől kapott ereklyék, az általános iskolás ellenőrzőim, minden kézzel fogható emlékem odaveszett! Dühöngtem! Aztán kiderült, hogy Geri nem csak az emlékeimet likvidálta, hanem levert e a fülbevalós dobozomat is, és a java eltörött, vagy elveszett, vagy rálépett, és tönkrement. És alig maradt egy pár, plusz kiszóródtak a szobámban a rajzszögek, és ordibáltam, hogy mekkora faszszopó népség vagytok, tönkretesztek mindent!!! És nagyon ideges voltam!
Aztán még azt is álmodtam, hogy az erkélyen cigiztem, és látom, hogy jönnek a Duna gyerekek. És akkor kipöckölöm a cigit, és pont akkor jött ki egy szomszéd kislány, és a zsebében landolt az égő csikk, és elkezdett füstölni a kabátja.
Hát igen, még mindig az élmezőnyben vagyok.
2008.03.05. 10:23 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr686357505
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.