I love Budapest

Fakk, hogy lehetek olyan naív (még majd' öt év után is), hogy azt gondolom, van még olyan ember ezen a bolygón, aki nem találja meg élből a blogom? Jó tanács magamnak (kösz Bettie): azért, mert valakinek halány lila gőze sincs arról, hogy moira becenéven futok, attól még kurvára egyszerűen rám talál. Éppen ezért pont annyit írok csak le, amennyi nem bántó, és az éppen szóban forgó illetőn kívül nem ismeri fel senki, hogy kiről írok. Nyilván persze, ha szuper közeli ismerőseim olvasnak itt valamit, akkor igen, de nekik meg úgyis elmesélem a dolgokat. Szóval nagyon nagyon sajnálom, ha esetleg valakit megbántok azzal, hogy nem tartom a legjobb barátnőmnek, mikor már beszélgettünk 4 szót, nagyon sajnálom, hogy ha valakit nem hívtak meg a barátaim a meglepibulijainkra, pedig úgy érezte, hogy neki ott van a helye, rettenetesen sajnálom, ha valaki olyanba nem szerettem bele, aki meg ezt szerette volna, és legfőképpen azt sajnálom, ha valaki megriadt attól, hogy rászimpatizáltam, és satöbbi satöbbi. De ezenkívül kiváltképp az utolsó előtti bánt, mert szeretnék én beleszeretni mindenkibe, nálam jobban nem tudhatja ezt senki, de nem megy, és tök kivagyok emiatt.

Nekem is kurva nehéz.