I love Budapest

Na, jól van, kezdek megnyugodni, és bizakodni újra, mert visszahallgattam a tegnapi alakításomat, és azt kell mondjam, lehetett volna ezerszer rosszabb, és az, hogy Liszt Ferenc Zenaművészeti Egyetem, nehéz szavak egymásutánisága, ez tény (khm khm). Na, de viccet félretéve, szerintem tök szimpatikus voltam, és úgy érzem meg van bennem az erő, hogy bejussak. Az aurám testemen kívül is világított, és empatizáltam a többiekkel, és úgy éreztem, hogy bírtak. Ezt többek közt a saját megnyugtatásomra írom, másfelől meg... mit szerénykedjek? szóval úgy érzem, hogy van esély! És ahhoz képest, ahogy én ott, abban a szituációban, az évezred migréngörcsével a fejemben, éreztem magamat, statisztikailag meglehetősen nagy volt a valószínűsége annak is, hogy konkrétan nem tudok majd megszólalni - maximum annyit, hogy gyócert gyóccert! Úgyhogy a két nyelvbotlás már szinte dicséretes és a minimum, amit hoznom kellett.

Másrészt nagy a dilemma, hogy menjek-e vagy maradjak, mert Bázsai barátom invitált önnön lakásába, de én holnap tuti nem fogok tudni tanulni, talán ha valami isteni csoda folytán a két kis lurkó egyszerre alszik el (ami szerintem soha nem fordult elő, sőt, valahogy azt is megoldják, hogy amíg az egyik alszik, addig a másikkal 3x annyit kelljen foglalkozni, illetve 3x akkora hangerőt présel ki magából, és 3x annyiszor szarik be - ez valami olyan ikerspecifikus szövetség, ami igyekszik a két extra kölyök akcionalitását állandó szinten tartani, akár egy akár két résztvevővel). Szóval itt ma este kell keményen tanulni, agyhasadásig. Úgyhogy: Balázs! Ön vesztett!